Létrehozva: 2016.04.07.

Sokkoló új részletek Kiss László drámájában

Döbbenetes történet kerekedik ki az úszókapitány régi botrányáról. Hányan voltak valójában az elkövetõk? Kissék három héttel az eset után bukhattak le. Nem véletlenül pont akkor...

Újabb megdöbbentő részletek láttak napvilágot Kiss László úszókapitánnyal kapcsolatban. Az ügy részleteit elmondása szerint jól ismerő Hornyák Viktor debreceni úszóedző a 24.hu-nak beszélt az 1961-ben 21 éves Zsuzsanna drámájáról.

Gyárfás Tamás úszóelnök legfőbb bírálója úgy tudja, az úszók áldozata terhes lett, s csakis ezért született rendőrségi feljelentés Kissék ellen.

Három hét után jelentették fel őket hivatalból, mert szegény lány nem merte elmondani a szüleinek az esetet

- mondta Hornyák, aki úgy tudja, a lány édesapja rendőr volt.

Megijedt, hogy terhes, megpróbálta elvetetni a magzatot valamilyen házi módszerrel, de nagyon rosszul lett és be kellett szállítani a kórházba. Ott derült ki minden.

További részlet, hogy az erőszakolók között állítólag volt egy negyedik is, egy azóta elhunyt műugró. Õ már akkoriban beszervezett III/III-as ügynök volt, ezért eltusolták a nevét.

origo.hu

Képeken az utolsó másodperces BL-dráma, hőssé vált az ETO kapusa - galéria

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

borsonline.hu

Elképesztő, így festene Szoboszlai Dominik a Bridgerton szívtiprójaként

vg.hu

Szükségállapot Németországban: bevetették a hadsereget is

metropol.hu

Dárdai Pál még egyszer, utoljára odacsapott a Herthával: ennek csodájára jár a futballvilág

magyarnemzet.hu

1700 ukrán menekültet kilakoltatnak, hogy helyet csináljanak afgán, szíriai és török migránsoknak

ripost.hu

Jürgen Klopp ismét tarolt, Mourinhót is nevetségessé tette a BL-döntőn

travelo.hu

Testközelből csodálhatod a tigriseket ebben a magyarországi állatkertben

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Érkezik a bolygóvonat: ezeknek a csillagjegyeknek hoz szerencsét

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Tragikus évforduló: „Roppant fájdalmat élek át" - megszólalt Suhajda Szilárd barátja

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Luxuslakás, méregdrága kocsi, és havi 6 millió: ez várta a magyar csapat edzőjét

TÜZELŐÁLLÁS

„Segít túlélni a mindennapok apró bosszúságait" - Hajdú Péter nagy szenvedélyéről beszélt

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

TÜZELŐÁLLÁS

Keretet szűkített az Eb-re a magyar szövetségi kapitány