Létrehozva: 2016.03.17.

Henrietta elképesztő átalakulása: duci lányból bombázó!

Kerekes Henrietta egy éve határozott úgy, hogy megszabadul a zsírpárnáitól. Életmódot váltott, és mára igazán karcsú, szexi nõ lett belõle!

Kerekes Henrietta, a 21 éves gyógyszerész egyetemi hallgató mindig is hajlamos volt hízásra. Kisgyermek kora óta küzd a pluszkilókkal, annak ellenére, hogy elmondása szerint azért közben sportolt valamit. Sokáig nem zavarta a súlyfeleslege, ráadásul úgy tűnt, párja ducin is elfogadta őt.

"Egy mondás szerint a szerelem vak. Én is ebbe a hibába estem bele. Csak úsztam a boldogságban, és abban a hitben éltem, hogy nekem már nem is kell odafigyelnem magamra. Hiszen, ha a párom kitart mellettem, akkor az azt jelenti, hogy ő elfogad olyannak, amilyen vagyok, nem kell másnak tetszenem, neki így vagyok tökéletes."

Amikor szakítottak, ráébredt a valóságra és befelé forduló lett.

"Nem jártam társaságba és nem hordtam többé fehér, szürke, csíkos vagy kockás ruhát, mert kövérebbnek láttam magam bennük. Ujjatlan póló vagy rövid nadrág szóba sem jöhetett."

De a mélypont mégiscsak jó volt valamire, mert Heni elgondolkodott és úgy döntött, alapvetően változtat az életén.

"Elhatároztam, hogy mostantól odafigyelek arra, hogy mit és mikor eszem."

Teljesen kiiktatta életéből a kenyeret, a fehér lisztet, és a cukrot, Update módszerre tért át, ez meg is hozta a változást.

"Egy idő elteltével rájöttem, hogy nem kín ez az életmód, sőt élvezem! Mára egész gyűjtemény jött össze szénhidrát csökkentett  receptekből. Merem állítani, hogy a diétás ételek sokkal jobbak és ízletesebbek, mint a hagyományosak."

Az egyre lelkesebb lány intenzív sportolásba is belekezdett. Heti hatszor edz, többek között aerobikozik, TRX-ezik, konditerembe jár, és most már, hogy jobb idő van, futni is eljár reggelente.

Henriettának sok az órája az egyetemen, a tanulás mellett legtöbbször csak este jut ideje a sportolásra, de bármilyen fáradt is, mindennap nekiáll, mert a mozgás öröme feltölti, kikapcsolja őt.

"Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a családom mindenben támogat, de a legnagyobb sikerélményem, hogy most már a barátaim is velem tartanak ezen a csodás úton, egymást támogatva haladunk a célunk felé."

Heni 14 kilogrammot már leadott, szeretne még 2-3 kg-tól megszabadulni, de leginkább már csak az izmosodás, és az alakformálás lebeg a szemei előtt.

"Összefoglalva az elmúlt hónapokat, elmondhatom, hogy az életem sokkal jobb irányt vett."

Kiegyensúlyozottabb vagyok, elmúlt a napallergiám, az alvási panaszaim is megszűntek. Újra magabiztos és  társasági ember lettem, aki most már büszkén vállalja önmagát, és testét mások előtt.

Heni mindenkinek csak ajánlani tudja, hogy váltson életmódot az egészsége, testi-lelki jólléte érdekében. Nem titkolt célja, hogy történetével másokat motiváljon.

"Habár az út elkötelezettséggel jár, de ha az ember kitartó, akkor a végén a tartós eredmény sem marad el." 

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Pressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

Éveket fiatalít, ha ilyen hajat csináltatsz magadnak

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Olaszország legkiválóbb múzeuma adott otthont a magyar alkotásoknak a Milan Design Week alatt

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!