Létrehozva: 2024.05.18.

Gáspár Győző elhízása nehézségeiről vallott: Elettem az agyamat!

A showman drasztikus átalakuláson ment keresztül. Gáspár Győző túlsúlya komoly nehézségeket okozott számára a fellépéseken, ezért döntést hozott: megszabadul fölös kilóitól. Korábban sokan támadták, hogy gyomorgyűrűvel könnyű szép eredményt elérni, most azonban egészen másról van szó.

Volt már depressziós, kapott pánikrohamot a kamerák előtt, együtt nevetett vele és rajta is az ország. Gáspár Győzőt lehet szeretni vagy utálni, lehet jót és rosszat mondani róla, de az biztos, hogy amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Most például újra lefogyott, mert szégyellte a testét.

Gáspár Győző és Gáspár Bea
Gáspár Győző felesége, Bea korábban gyomorszűkítő műtéten esett át (Fotó: Polyák Attila)

Gáspár Győző kivetette gyomorgyűrűjét

Átalakulását ezúttal nem a gyomorgyűrűjének köszönheti. Adódik a kérdés, akkor most hogyan csinálta? Aki fogyókúrázott már, pontosan tudja, nem léteznek csodaszerek. Minden mínusz kilóhoz önmegtartóztatásra van szükség. Persze ma már vannak olyan „segítségek”, például gyomorszűkítő-, vagy bypass-műtét, ami egy nagyon komoly sebészeti eljárás, amivel rengeteget lehet fogyni, ám most Győzi esetében egészen másról van szó. A Tények Plusz kamerái előtt mesélte el az ő történetét, és szeretne példát mutatni a középkorúaknak, hogy igenis lehet ötven fölött is jól kinézni. Húsz kilós fogyását egy fotósorozattal ünnepelte meg.

Sem szilveszterkor, sem karácsonykor nem tudtam felöltözni a csillogós fellépőruháimba.”

Mert ki merem mondani, elettem az agyamat. 

Nem gondoltam volna soha, hogy elhízok, és a súlyom felkúszik 118 kilogrammra” – kezdte a showman, aki az elmúlt években elképesztő kálvárián ment keresztül, testi és lelki problémái, és az ebből eredő súlyingadozásai kizsigerelték a szervezetét, amelyet gyomorgyűrű operációi amúgy is megviseltek.

Gáspár Győző
A showman úgy érzi, a hízás megviselte a szervezetét (Fotó: Markovics Gábor)

„Ez a szervezet tönkrement”

Lehet rám mondani, csúnyát, rosszat, szépet, de amit agyban eldöntök, végigcsinálom.”

Hogy kinek akarok tetszeni? Egyértelműen magamnak és a családomnak. Kinek akarok megfelelni? A szervezetemnek.

„Ez a szervezet tönkrement. 2005-ben beültettem a gyomorgyűrűt és bírta bő tíz évig, de már kivetettem. Már ezért sem tudnak támadni, hogy ennek a segítségével fogytam le. Gáspár Győző kivetette, és onnantól kezdve elkezdtem hízni, enni, zabálni” – ismerte be.

Példájával másokon szeretne segíteni

Győző evéskényszere nem ismert határokat, hedonizmusával teste képtelen volt tartani a lépést. Ötvenedik születésnapján a nyaraláson döntötte el, hogy változtatni fog az életvitelén. A fellépések akkor már annyira megviselték, hogy másnap alig bírt felkelni az ágyból. Egy pillanatban felismerte, ha nem változtat, annak az egészsége esik áldozatul. Majd 120 kilóról 99 kilóra fogyott, így újra viselheti imádott fellépőruháit. Azt azonban nem titkolja, a vasakaratának és egy kapszula segítségének köszönhetően újra a régi, ám még nem érte el a célját. Példájával másokon is szeretne segíteni.

Ha nekem sikerült, másoknak is sikerülhet."

Azt akarom elérni, hogy Magyarországon több egészséges ember legyen, és az 50 pluszos férfiak és hölgyek jól érezzék magukat a bőrükben.

" […] 51 éves koromra szeretném a 89 kilót elérni, ez a motivációm” – mondta Győző.


 

 

origo.hu

Több százezren álltak ki a háború ellen a Békemeneten

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

metropol.hu

Most derült csak ki: ismert ember a verőcei hajóbaleset egyik áldozata

hirtv.hu

Így elemezték szakértő vendégeink Orbán Viktor Békemeneten elmondott beszédét + videó

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

magyarnemzet.hu

Nagyon meredek akcióba kezdett Magyar Péter, jogi úton állítaná le a békepárti kampányt

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

mindmegette.hu

Tepsis finomság vasárnap délutánra: hagyományos tejszelet

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült: új párja van a dögös magyar énekesnőnek

SZTÁRDZSÚSZ

Ember Márk minden évben szerelmes lett a Balatonon

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: így még nem láthattad a népszerű énekesnőt - Fotók