SZTÁRDZSÚSZ

Szerző P. E.

Létrehozva: 2024.04.12.
Módosítva: 2024.04.13.

Most kaptuk a hírt: egy újabb legenda távozott

83 éves korában, hosszan tartó betegség után meghalt a legendás olasz divattervező, Roberto Cavalli.

Életének 83. évében elhunyt Roberto Cavalli olasz divattervező – írja a The Sun. A legendás tervező egy ideje már beteg volt. Hat gyermeket hagyott hátra, köztük a legkisebb alig több mint egyéves, valamint párja, a nála 45 évvel fiatalabb modell, Sandra Nilsson is gyászolja, akivel 2014 óta voltak együtt.

gyertya
Fotó: Pexels

Roberto Cavalli 2015-ben eladta a nevét viselő cégét, amelyet az 1970-es években alapított. A Roberto Cavalli kollekciók mellett ő hozta létre az RC Menswear márkát és az 1998-ban indított Just Cavalli fiatalos vonalát is.

Roberto Cavalli 1940. november 15-én született Firenzében. Gyermekként árván maradt, apját a Castelnuovo Sabbioni (Arezzo) elleni náci támadáskor ölték meg. Húszéves koráig dadogott és sok koncentrációs nehézséggel küzdött, de sikerült elvégeznie a firenzei akadémiát.

A hetvenes években szabadalmaztatta a bőrre való nyomtatási eljárást. 1970-ben mutatta be első kollekcióját egy párizsi bemutatón. Később Saint-Tropez-ban nyitott egy kis üzletet, ahol használt és újrahasznosított farmereket árult saját stílusában, és ahol Brigitte Bardot és Mick Jagger is megfordult. 2002-ben Roberto Cavalli megnyitotta első kávézóját Firenzében, amelyet a rá jellemző állatos mintákkal frissített fel.

A növekvő eladások ellenére 2014-ben Cavalli névadó márkája éves veszteségeket kezdett el szenvedni, elsősorban a rosszul biztosított adósságok miatt. A család 2015-ben eladta a cég 90 százalékos részesedését a Clessidra nevű, olasz vállalkozásokra szakosodott befektetőnek. A vállalat 2019 márciusában csődöt jelentett, és még abban az évben megvásárolta a dubaji székhelyű Vision Investment Co. fejlesztőcég.

 

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

mandiner.hu

Somkuti senkinek sem javasolja, hogy seprűnyelet dugjon ki az ablakán, ha meglátja a kínai elnököt

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes