Létrehozva: 2024.04.12.

Gigi a terhességről: „A síráshoz valami komoly dolog kell”

A várandósság egy csodálatos állapot, viszont nem csak móka és kacagás. VV Gigi őszintén vallott arról, hogyan éli meg az érzelmi hullámokat.

Második gyermekét várja Szadai-Rácz Ildikó, vagyis Gigi, aki csak úgy ragyog a boldogságtól, de tisztában van azzal is, hogy mi vár még rá a várandóssága során.

VV Gigi
VV Gigi könnyebben éli meg a második várandósságát (Fotó: Szabolcs László)

„Alapvetően próbálok mindig pozitív lenni, de jelenleg ez nem nehéz, hiszen a második várandósságnak a második trimeszterében vagyok, és ilyenkor a kismamáknak jó hormonjaik vannak. Dinamikusabb és erőteljesebb vagyok most. Azonban tisztában vagyok azzal, hogy a harmadik trimeszter már nem lesz ilyen könnyű. Kicsit előre aggódom, de nem lesz az se vészes" – kezdte lapunknak Gigi.

„Sokat dolgozom azon, hogy végig fenn tudjam tartani a jókedélyűséget jógával és meditációval. Persze velem is előfordul, hogy ingerlékenyebb vagy érzékenyebb vagyok. Ez utóbbi szokta mostanában felütni a fejét."

Érzelmi hullámvasút

Jön egy érzelem hullám, amikor tudom, hogy most sírni fogok, vagy valamilyen érzés ki fog jönni belőlem. A síráshoz valami komoly dolog kell, hogy történjen.

„Olyan még nem fordult elő velem, hogy az utcán sétálva látok egy virágot és elsírom magam. Egy-egy zenén vagy mondaton viszont el tudok érzékenyülni."

Ezeket az érzelmi hullámokat azonban meg szeretné élni, hiszen az elfojtás nem jó megoldás.

Szerintem az nem jó, ha valaki ezt elnyomja, pláne ebben az időszakban. Én inkább megélem. Aztán mosolygok magamon egyet, hogy jól van mami, mehetünk tovább" – mondta, majd elárulta, hogy a férje, Gyula hogyan viseli ezt az időszakot:

„Már könnyebben viseli ezeket el, hiszen ez a második várandósságom. Az elsőnél még volt, hogy furán nézett rám, vagy nem teljesen értette, hogy most miért vagyok esetleg érzékenyebb. Viszont most már csak megsimogatja a vállamat, hogy „Jól van kicsikém, majd elmúlik!

VV Gigi
VV Gigi meg szeretné élni az érzelmi hullámait (Fotó: Szabolcs László)

Gigi  eleven gyerekre készül

Gigi nagyobbik gyereke, Panka idén lesz öt éves. 

„Ő nagyon nyugis baba volt, viszont emellett nagyon rossz alvó is. Kíváncsi vagyok, hogy a kistestvérének milyen lesz a habitusa. Panka nagyon óvatos típus, lassú, nyugodt és megfontolt. Azt szokták mondani, hogy a második gyerek mindig az első ellentéte, úgyhogy úgy készülök, hogy izgalmas lesz majd fára mászni vele!”

 

origo.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább