SZTÁRDZSÚSZ

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.02.21.

„Karjaimban tarthattam, amikor kilehelte utolsó lélegzetét” – Édesanyját gyászolja Varnus Xavér

Megható sorokkal búcsúzott el imádott édesanyjától Varnus Xavér.

Varnus Xavér magyar-kanadai orgonaművész. Pár órával korábban szívszaggató sorokkal jelentette be, hogy elveszítette az édesanyját. Az orgonaművész nagyon közel állt az anyukájához, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy hálát adott azért, amiért mellette lehetett az utolsó pillanatokban. 

Varnus Xaver
Varnus Xavér / Fotó: otptravel.hu

Meghalt az anyukám. Éppen olyan nemes szerénységgel tette, ahogyan élt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy karjaimban tarthattam, amikor kilehelte utolsó lélegzetét. Szívem mélyéből köszönöm a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet orvosainak és munkatársainak, hogy saját szerettükként vigyázták útját a Halál felé vezető kanyargó és sötét vizeken. Gyászünnepsége Bach születésnapján, s egyben a tavasz első délutánján, március 21-én 15 órakor lesz a kőbányai Szent László műemléktemplomban. Bach zenéjével búcsúzunk tőle.

- írta búcsú bejegyzésében Varnus Xavér, amit ide kattintva tekinthettek meg. 
 

 

origo.hu

Oroszország áttörte az ukrán védelmet Donyeckben, Ukrajna védtelen az orosz drónokkal szemben

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka

vg.hu

Mágneses vihar: reagált a Budapest Airport, kiderült, lesznek-e járatkésések a ferihegyi repülőtéren

ripost.hu

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Bepánikoltak az utolsó pillanatban, Budapest rendezheti meg csúcsmeccset

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó