Létrehozva: 2023.12.16.
Módosítva: 2023.12.16.

Megsérült a színész: Durván mellkason rúgta a birka

Teljesen idegen munka volt ez a színész számára, mégis brillírozott. Sánta Laci annyira jó volt, hogy még a birka is megajándékozta egy hatalmas lila folttal.

A Farm VIP versenyzői tegnap megkapták az új feladatukat, miszerint birkákat kellett terelniük és megnyírniuk. A sok vita és drámázás után kikapcsolódásnak tűnhet az állatokkal foglalkozni, de Sánta Laci bevallása szerint ez nem volt annyira könnyű, mint elsőnek tűnt, ő jól le is sérült.

Sánta Laci
Testidegen volt Sánta Laci számára az új feladat - Fotó: TV2

Jól indult a feladat

A birkák terelése a piros csapatnak sokkal jobban ment, mint a sárgáknak. Laci szerint ez az összhangnak volt köszönhető.

Szerintem a csapatom összhangjának tudható be az, hogy azonnal sikerült felterelnünk a birkákat a házba. Próbáltunk nyugodtak lenni és nem fejetlenül csinálni az egészet. A sárga csapat is hasonló taktikával próbálkozott, mint mi, kivéve egy embert, aki mindig a széllel szembe pisil, de az ő nevét nem mondjuk most ki” – kezdte a Ripost-nak az elismert színművész, aki Szabyestre utalhatott mondandójával, de gyorsan vissza is tért a birkanyírásra.

Sánta Laci
Laci még videón se látta, hogyan kéne egy birkát megnyírni - Fotó: TV2

Idegen munka

A színész még soha nem dolgozott birkákkal, sőt, még videón se látta korábban, hogyan kellene velük bánni.

Az első pillanatban teljesen idegen volt a birkanyírási munka, bevallom, féltem is nagyon tőle, mert életemben nem csináltam ilyet, de még természetfilmben se láttam. Azért féltem, mert nem akartam az ollóval megvágni szegény birkákat” – jegyezte meg Laci, aki szerint jól jött a szakemberek segítsége, hogy magabiztosan járjon a keze az ollóval.

Megérezték a magabiztosságot

Miután a színész ráérzett a munkafolyamatra és magabiztosságot nyert, ezt kiszagolták a birkák és kellően megnehezítették Laci dolgát.

A második napra magabiztosságot nyertem a nyírás terén, de persze okoztak meglepetéseket is, hiszen önálló akarattal bíró lények ők is, mint bármelyik másik állat. Amikor megunták az ülést, felpattantak és egy nagyon szerencsétlen pillanatban eléggé durván mellkason rúgott az egyik birka. Nagyon komoly harci sérülést szereztem, legalább másfél héten keresztül látszódott a nyoma. Ugyan másnapra már nem éreztem fájdalmat, de tényleg meglepett” – szögezte le a musicalszínész, aki bevallotta: többet hosszú távon nem szívesen foglalkozna birkanyírással, inkább marad az Aranyoskám előadásnál, aminek hamarosan premierje lesz a Madách Színházban.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó