Létrehozva: 2023.04.11.
Módosítva: 2023.04.11.

Tóth Gabi és kislánya együtt sírtak egy bolt kellős közepén

Az énekesnő élete az utóbbi hetekben, hónapokban nem volt épp fenékig tejfel.

Amikor Tóth Gabi és férje, Krausz Gábor eldöntötték, hogy Szentendrére költöznek és megvásárolták az első saját otthonukat, még nem sejthették, hogy hamarosan csőstül jön a baj.  Az énekesnő úgy gondolta, a tavasz második felében már az új családi fészekben hajthatják álomra a fejüket. 

Az énekesnő élete legnehezebb időszakát éli Fotó: Ripost

Akkor azt hitték, elég lesz egy “tisztasági festés”, ám hamar kiderült, ennél jóval nagyobb munkálatokba kell fogniuk ahhoz, hogy élhető otthont varázsoljanak a családjuknak. A beköltözés időpontját így kénytelenek voltak későbbre halasztani, azonban az addigi albérletükből menniük kellett. Nem volt más választásuk, Gabi nővérének a segítségét kérték, és családostól, gyerekestől Palkonyán töltöttek néhány napot. Tóth Gabi erről és az ezután történt nehézségekről a blogjában mesélt.

Az albérletet már át kellett adnunk, de a ház még messze nincs olyan állapotban, hogy költözni tudjunk egy háromévessel, így egy panzióban lakunk pár napja. Azt hiszem, nem túlzás, hogy az elmúlt pár hét életem egyik legnehezebb időszaka volt

– kezdte őszintén az édesanya, aki nem sokkal később a poklok poklát élte meg, amikor kislánya kórházi kezelésre szorult.
Amikor Hanni meggyógyult, Gabit döntötte ágynak egy betegség, ám pihenésre nem volt sem ideje, sem lehetősége, hiszen muszáj volt bedobozolniuk az addigi életüket.

Tulajdonképpen, amikor felraktuk az utolsó dobozt is a teherautóra, akkor éreztem azt, hogy én most összeesem

– vallotta be az énekesnő, aki férjével és kislányával együtt két napot nővérénél töltött, majd panzióba költöztek. Gabi egyre romló egészségi állapota miatt úgy döntöttek, Hanni Palkonyán lesz addig, ameddig édesanyja nem gyógyul meg.

Próbálom összerakni az életünk szétesett mozaikdarabjait. Tudom, hogy butaságnak tűnhet, hiszen mi döntöttünk úgy, hogy végre feladjuk a vándoréveket és egy saját otthonba költözünk. Most itt vagyunk már olyan közel a célhoz, és én meg itt siratom az utolsó házat

 – írta, ám nem csak a saját érzései miatt vívódik, kislányánál is eltört a mécses, Hanni ugyanis nehezen viseli a sok változást.

A szobája biztonsága, az általa eddig ismert egyetlen otthon melege hirtelen eltűnt és hetek óta vándorlunk. Az ő kis világa fenekestül felborult és ezt csak úgy tudja kifejezni, hogy az akaratát sokkal erőteljesebben próbálja nyomatékosítani(...) Nevezzük nevén: a dackorszak a tetőfokára hágott és néha olyan hisztis a kincsem, hogy alaposan próbára teszi az amúgy is megtépázott idegrendszerem. Máskor meg úgy megríkat, mint soha még senki. Pont ma történt, hogy egy boltban egyszer csak azt mondta: „Anyaaa, menjünk haza!”. Mondtam neki, hogy fizetünk és megyünk. Erre ő: „De nem ide, hanem a házunkba! Menjünk hazaaa! Együtt sírtunk ott a bolt közepén, és hirtelen olyan otthontalannak éreztük magunkat

– mesélte az édesanya, aki már alig várja, hogy beköltözhessenek az új lakásukba és legalább olyan szép emlékekkel töltsék meg, mint az előző otthonukat. 


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadulhat a pokol, atombombákhoz nyúl Oroszország

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő