Létrehozva: 2023.04.23.

Ritka lehetőség: Less be Dukai Regina álomotthonába

Súlyos milliókat kért Dukai Regina luxuskecójáért. Kukkants be az álomotthonába!

A Bors szúrta ki, hogy Dukai Regina megválik gyönyörű lakásától. Persze sokak számára lehet ismerős, hiszen az elmúlt években számos olyan felvételt találhatunk Instagram-oldalán, amelyek otthonában készültek. 

A 39 éves modell-énekesnőtől már megszokhattuk, hogy influenszerként gyakran reklámoz különböző termékeket, melyek befotózásához rendszerint lakását „használja”. Sokan emlékeznek például azokra a fényképsorozatokra, amelyek lakásának egyik szegletében, a tükör előtt készültek, vagy amikor épp egy csodálatos desszert végeredményét mutatta meg a konyhájában.

A fehér szín rabja

Azt kijelenthetjük, hogy Regina a tisztaságot árasztó fehér szín rabja, ami az otthonának a meghatározója. Most mégis megválik álomotthonától. Döntésében befolyásolhatta, hogy időközben családot alapított, hiszen tavaly előtt decemberben jelentette be, hogy párja közel 3 év után megkérte a kezét, majd tavaly újabb csodálatos hírrel jelentkezett: gyermeket vár. Kislánya múlt decemberben született meg, előtte pedig még össze is házasodott szerelmével.

Dukai Regina
Regina lakása roppant kifinomult ízlésre vall. Fotó: Metropol

 

Új otthont vásároltak

Nemrég fordulóponthoz érkezett az élete: férjével új otthont vásároltak. Bizonyára ezért is vált eladóvá a modell korábbi lakása, ahol éveken át élt és álmodozott a családalapításról, a terveiről. Ezért pedig súlyos milliókat kér, közel 65 millió forintot kell fizetnie annak, aki birtokba venné a másfél szobás, 45 négyzetméteres budapesti, közelebbről rákosszentmihályi csodalakot.

Dukai Regina eladó rezidenciáját ide kattintva lehet megnézni, mielőtt az új tulajdonos birtokba venné.


 


 

 

origo.hu

Újabb fordulat a háborúban: letarolták az oroszok Ukrajnát

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

mandiner.hu

Deutsch Tamás is részt vesz a köztévé EP-listavezetői vitáján

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

magyarnemzet.hu

Eldőlt, Jürgen Klopp elköszönhet-e bajnokként a Liverpooltól

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„A mennybe megyek, és addig játszom, amíg oda nem érsz” – Ezek voltak a haldokló 4 éves fiú szavai anyukájához

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó