Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.05.

Különleges vendége van Balin Horváth Évának - Fotó

Nem az első eset, hogy ismert ember vendégeskedik Horváth Évánál.

Szerző Angie

Horváth Éva egy évre Balira költözött a családjával és úgy tűnik, lassan kétlaki életre rendezkednek be. 

Fotó: Facebook

A csinos anyuka nemrég elárulta, elindítja saját vállalkozását és jógatáborokat tart majd a szigeten.  Addig is szívesen fogadja ismerőseit, akiket vendégül lát az otthonában is. 

Fotó: Instagram

Tegnap a NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvi és családja érkezett Balira, így egyértelmű volt, hogy meglátogatják Évát is. De nem ő az első, aki szép napokat tölt a modellel.  Korábban Dér Heni is kilátogatott a családhoz és Éva megmutatta neki a gyönyörű vidéket és minden helyi ételt is kipróbálhatott az énekesnő. 

Hogy Péter Szabó Szilviék meddig maradnak Balin, azt nem tudni, de hogy a nagyobb kirándulások előtt először alszanak egy nagyot, az biztos, mert az utazás után beüthet a jetlag, azaz az időzónaváltás-szindróma.  

Éva mindenesetre nagyon szívesen fogadja a barátait és reméli, hogy jógázni is visszatérnek majd hozzá és elhívják az ismerőseiket is. 

 

 

Szerző Angie

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül