Létrehozva: 2022.11.29.

Ez ám a meglepetés: Erre számíthat Árpa Attila választottja

Árpa Attila nem közösködik, de segít, ha szükség van rá.

Szerző Angie

Árpa Attila tiszta vizet öntött a pohárba, ugyanis sokan félreértették amikor arról beszélt A Nagy Ő-ben, olyan hölgyet keres, aki majd eltartja. 

Árpa Attila a Nagy Ő
Fotó: TV2

Ezt ugyanis viccnek szánta, amikor A Nagy Ő egyik randipartnere nyíltan közölte, olyan férfira vágyik, aki mellett nem kell dolgoznia. Most kiderült, hogy Attila nem tudná elképzelni, hogy bárkire is ráutalja magát. 
„Nyilván ez egy karcos tréfa volt, de egyesek komolyan vették. Az egyik hölgy elmondta, hogy nem akar dolgozni, ami jelentheti azt is, hogy háziasszony szeretne lenni, vagy hívhatjuk aranyásónak is, ezért mondtam azt, hogy olyan nőt keresek, aki a sok teendőm mellett el tud tartani. Erről azonban szó sincs, ahogy én sem tartanék el senkit. Támogatom és odafigyelek a páromra, de nem tartanám el. Ha megtenném, akkor az a nő már nem az lenne, akibe beleszerettem” – mesélte A Nagy Ő a TikTokon.

 

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

magyarnemzet.hu

Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka