Létrehozva: 2022.07.02.

Drámai vallomás: Sokáig éheztette magát a magyar sztárénekesnő

Fiatalon komoly testképzavarral küzdött.

Szerző rp

Judy hiába nem volt akkoriban túlsúlyos, sosem látta elég vékonynak magát. Szerencsére mostanra sokkal reálisabb a testképe, és jó ideje nem sanyargatja már magát. Saját bevallása szerint egész életében kétszer szedett fel jelentősebb súlyt, egyszer kislánya születése után, majd a világjárvány idején, amikor is a karanténkilók őt sem kerülték el. Az énekesnő mára mindkét démonjától megszabadult, a lelkiektől és a testiektől is, ugyanis nemrég 10 kilót adott le egy tudományos formula segítségével, így mostanra végre elégedetten néz tükörbe, ami korábban nagyon ritkán fordult elő. Sőt nemrég két szexi sportot is kipróbált.

„Fáj kimondani, de nem szerettem magam, nem voltam elégedett a testemmel, nem tetszett az, amit a tükörben láttam. Anyukámtól örököltem a hajlamot, hosszú évekig volt bajom a kilókkal. Nemrég azonban pontot tettem az évek óta tartó jojó végére, hiszen az interneten találtam egy módszert, egy tudományos formulát, amely egy vákuum rostot és egy különleges kaktuszfélét is tartalmaz, így koplalás nélkül 10 kilótól szabadultam meg. A szervezetem, mint egy kemence, plusz mozgás nélkül égette el a zsírokat, az étvágyamat pedig megfelezte, így hosszútávon megőrizhetem a mostani súlyomat” – kezdte Judy, aki nem volt mindig ilyen magabiztos.  

Fotó: Ripost

Fiatalon komoly testképzavarom volt. Akkor is edzőterembe jártam, mert úgy gondoltam, hogy kövér vagyok, pedig vékony voltam. A legdrasztikusabb a nem evés volt, egyszerűen koplaltam, éheztettem magam. Volt, hogy csak fahéjas almát ettem joghurttal, már az első falat után elkapott a hányinger. Aztán mindenféle „tuti” tippet kipróbáltam a cél érdekében, nem számolva a következményekkel

 – vallotta be Judy, aki utólag nem érti, miért nem volt soha elégedett magával. 

„Sohasem kaptam negatív visszajelzést, állandóan dicsértek, ennek ellenére nem hittem el, hogy tényleg jól nézek ki. Már azért meglátom a jót is, hogy milyen változásokon ment át a testem a tudományos formulának és a rendszeres mozgásnak köszönhetően” – tette hozzá a Groovehouse énekesnője, aki szuper formában várja a nyarat, testileg és lelkileg is kibékülve önmagával, azonban úgy gondolja, hogy nagyon sok nőnek nincs rendben az önbizalma.

„Nagyon szeretek mozogni, és elég bevállalós vagyok, mindent szívesen kipróbálok. Az arial jógával és a rúdtánccal még ismerkedem, aztán meglátom melyik lesz a befutó. Úgy gondolom, hogy mi nők nagyon híján vagyunk az önbizalomnak, de ez a két sport abszolút ad egy löketet ezen a téren. Ez a házasságban is jól jön, új lendületet ad, ha jóban vagyunk magunkkal” – tette hozzá sejtelmesen Judy.

Fotó: Ripost
origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

metropol.hu

Gyászol Szandi, élete egyik meghatározó alakját veszítette el

magyarnemzet.hu

Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó