Létrehozva: 2022.05.16.

Görgényi Fruzsi: Nem szeretnék többet Vastag Csabi exe lenni

A színésznő reagált exe új kapcsolatára, és egyúttal tiszta vizet öntött a pohárba.

Pár nappal ezelőtt mutatta be a nagy nyilvánosságnak új kedvesét Vastag Csaba. Az énekes úgy nyilatkozott, hogy nagyon szerelmes, szeretne családot alapítani Evelinnel, és meg sem állnak négy gyerekig. Az internetezők persze rögtön betalálták Csaba volt barátnőjét, Görgényi Fruzsit, és sajnálkozó üzenetekkel bombázták. A színésznő eleinte nem is akart reagálni, de végül úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba. 

"Azt hittem, pár nap és csitulni fognak a kedélyek, de nem így történt. Pár dologra szeretnék reflektálni magam miatt. Nagyon sokan írtátok nekem sajnálatotokat kifejezve, hogy most milyen rossz lehet az én lelkemnek, hogy annak idején Vastag Csabi nem akart tőlem egy gyereket sem, most meg már négyet is akar valakitől. Csekkoljátok le nyugodtan, soha egy interjúmban sem hivatkoztam arra, hogy azért ért véget a kapcsolatunk, mert én nagyon akartam gyereket, Csabi meg nagyon nem akart. Ez nem igaz, ez egy koholt elképzelés. Csak az embereknek, természetükből fakadóan kell valami kapaszkodó, nem tudják elképzelni, hogy két ember kapcsolata szépen lecseng. Ja, és hasonlítgatni sem kell a kislányhoz, mert hát másfél év eltelt. Azóta is nagyon jó kapcsolatot ápolunk egyébként Csabival. Nagyon szeretjük egymást mint barátok. De én már nem szeretnék többet Vastag Csabi exe lenni" - mondta Fruzsi.

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

Mikes Anna: „Nagyon jó érzés, hogy amit felépítettem, az most visszavárt engem”

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor véleményt mondott a Liu-fivérek országváltásáról

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

mandiner.hu

Csípős mémmel szúrt oda Hont András Magyar Péternek és Nagy Ervinnek

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”

SZTÁRDZSÚSZ

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell