Létrehozva: 2022.03.31.

Megdöbbentő fordulat VV Fanni ügyében: egy látó kapcsolatba lépett a celeblánnyal

A magát látónak tartó asszony tudni véli, hol lehet a holttest. Sőt elmondása szerint egy utolsó kérést is intézett általa a családjához.

Szerző Ripost

Mint ismert VV Fanni 2017 novemberében tűnt el, a testét azóta sem találják a rendőrök. Négy év után nagyon úgy fest, hogy végre pont kerül a rejtélyes gyilkossági ügy végére. Legalábbis erre suttognak a tárgyalás kapcsán. 

A Story magazint nemrég egy látó kereste fel és különös dolgot állított VV Fanni kapcsán. A jelenleg Ausztriában dolgozó Kern Ilona (59) már egészen kicsi kora óta érzékel furcsaságokat, látott eltávozott lelkeket. A magát látónak tartó asszony a lapnak azt állította: VV Fanni is meglátogatta, ami igencsak felzaklatta.

Fotó: Bors

Ilona története több helyen meghökkentő módon egyezik a nyomozás során feltárt tényekkel, ám sem a család, sem a rendőrség nem reagált a megkeresésére. 

„A mai napig felzaklat ez az egész, Fanni ugyanis eljött hozzám, és sok mindent mutatott. Ez nem lehet véletlen. Szeretné, ha segítenék abban, hogy megtalálják, és a szülei méltó módon eltemethessék” – kezdte Ilona a Storynak.

Az asszony elmondása szerint a szóban forgó álmában erősen émelygett, ezért szent meggyőződése, hogy Fanni halálát valami mérgezés vagy gyógyszer túladagolás okozta. Ilona azt is tudni véli, hol lehet elrejtve VV Fanni holtteste.

„Útban felfelé láttam egy kápolnát is. Végül egy dombtettőre jutottunk, ahol egy vaskerítéssel körbevett, elhagyott, romos várszerűség áll. E mögött, a lejtős domboldalban számtalan vájat van. Kézen fogott, és az egyikre rámutatott, hogy nézzek be” – mesélt látomásáról Ilona, aki már kereste a leírt helyszínt, de még nem járt sikerrel. 

Azt is elárulta, hogy Fanninak volt egy utolsó kérése a családjától: egy szál piros és két szál fehér rózsát szeretne tőlük a temetésére. 

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Házasság első látásra – Fény derült Laci új párjának múltjára: Palik László, eljegyzés és szakítás

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

mandiner.hu

Kicsoda „Peng mama”, Kína first ladyje?

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Május 10-én van Aksaya Tritiya, az év legsikeresebb napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt