Létrehozva: 2021.11.10.

Kitálalt a barát: Erről vallott Komár László a lányára hagyott hangfelvételen

A 2012-ben elhunyt Komár László három kazettát hagyott lányára, Karolinára, aki jövőre kaphatja meg azokat, amint betölti a 18. életévét. Hogy mit rejthetnek a kazetták? A Borsnak sikerült beszélnie egy barátjával, aki szerint a volt feleségével folytatott háborúról vallhatott a magyar Elvis Presley.

Kilenc éve már, hogy végleg itt hagyta családját és rajongóit a legendás zenész. A méltán népszerű énekes sokáig gyűjtötte a nőket maga körül: összesen öt alkalommal házasodott, ebből a harmadik feleségét, Krisztinát tartotta mindvégig lelki társának, élete szerelmének. A pár első válása után a negyedik feleség Erzsébet lett, akitől végül Krisztinával újra fellángoló szerelme miatt vált el. Erzsébettől született Karolina, Komár László egyetlen kislánya.

Fotó: Bors

„Pukkanós zacskóban adta át a kazettákat”

Főként fiatalon nagykanállal falta az életet, és Komár László a halál torkában ezért is érezte úgy, hogy van még hátra egy fontos feladata: méltóképpen szeretné lezárni életét. Így halála előtt másfél hónappal legjobb barátjának, Karolina keresztapjának, Stark Ferencnek átadott három darab 80 perces mikrokazettát megőrzésre. Minden bizonnyal azért neki, mert benne bízott a legjobban.

„Egy pukkanós zacskóban adta át nekem Laci a hanghordozókat, és azt mondta, soha ne adjam oda egyik nőnek se„ – nyilatkozta nemrégiben Stark Ferenc, és hozzátette, hogy természetesen tartotta magát legjobb barátja utolsó kéréséhez. A kazettákat rejtő csomagot 2022. október 15-én nyithatják ki, és kizárólag Karolina.

Fotó: Bors

Eltiltották a lányától

Komár imádta lányát, azonban mindösszesen nyolc évet tölthettek együtt boldogságban, mert a legendát elragadta a gyógyíthatatlan kór. Mindeközben elképesztő háború zajlott Erzsi és közte. Odáig fajult a vita a gyermeke anyjával, hogy nem egyszer a rendőrségnek kellett rendet tennie közöttük. Komár ellen még távoltartási végzést is kiadtak, amikor olyannyira eldurvult a vita közöttük, hogy a feleség feljelentette őt.

Ezután több hónapon keresztül nem láthatta a lányát. 2010-ben az énekes úgy nyilatkozott, hogy megszakad a szíve, amiért exneje elzárja őt Karolinától. Félt attól az akkor már rákbeteg énekes, hogy kislánya úgy fog emlékezni a gyerekkorára, hogy nem volt vele az apukája. Erre minden oka megvolt, hiszen Komár és gyermekének anyja között éveken keresztül zajlott a bíróságon is az adok-kapok, az énekes magához akarta venni a lányát, ám végül az anyánál maradt a kislány.

„Tisztázni akarja a múltat”

„Úgy sejtem, hogy Laci ezeken a kazettákon tisztázza lánya számára azt az időszakot, amikor nem tudott jó apukája lenni. Rendkívül csúnya vitái voltak Erzsivel, szerintem ezért szerette volna, ha a lánya legalább egyszer az ő szájából hallja, mi történt abban az időszakban, amikor zajlott a családi háború. Egyféle magyarázkodásnak tűnhet, de nem az: a valóságot mondja el neki a saját hangján, csak egy másik szemszögből. Tisztázni akarhatta a múltat, hiszen ideje már nem volt arra, hogy a kislányának elmagyarázza, mi miért történt…” – nyilatkozta a Borsnak a régi jó barát.

Mindenesetre szűk egy év múlva ki fog derülni minden. A Bors szerette volna megkérdezni Karolinát is, mit gondol a kérdéses kazettákról, de lapzártájukig nem érkezett reakció tőle.

Anyagi örökség?

Ferenc, a keresztapa szerint a lány öröksége lapulhat a kazettákon.

„Ugyan sejtek valamit, de nem vagyok kompetens. Szerintem ingatlant örökölt Karolina, ebben az esetben még is az lehet, hogy beszédében elmondja, hogyan juthat hozzá a lány a házhoz” – tette hozzá Ferenc, aki mostanában nem igazán tartja a kapcsolatot Karolinával, ám jövőre meg fogja keresni a felvételekkel a lányt.

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

Őrjöngenek a Netflix előfizetők: felháborító döntést hozott a szolgáltató

magyarnemzet.hu

A Liverpool kiszállt a versenyből, de az Arsenal még szorongatja a Cityt

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Heti TOP5: Társra lelt a Házasság első látásra sztárja, Kőgazdag Aurélt nem engedték érettségizni és Jákob Zoli is elmondta a véleményét

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"