Létrehozva: 2021.10.06.

Komoly változásra készül Rózsa György

A júliusban történt combnyaktörése után az idei születésnapja egy új élet kezdetét jelenti Rózsa György számára, mégis úgy érzi, már sosem lesz a régi az eddig megszokott élete. Épp ezért komoly döntést hozott.

Csütörtökön ünnepli a 74. életévét Rózsa György! A legendás tévés július elején botlott meg az utcán, s olyan rosszul esett, hogy eltörte a csípőcsontját. Megműtötték, másfél hónapot kórházban töltött. Állapota sokat javult, de a bal lába terhelésénél még mindig fájdalmai vannak.

Tudja, hogy sosem lesz a régi, ezért nem csak életmódot váltott, hanem komoly döntést is hozott. Évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy idővel meg fog válni imádott családi házától, ahova rengeteg emlék köti. Huszonöt évvel ezelőtt még feleségével költözött otthonába, de már 21 éve, mióta Évi elhunyt, nem ragaszkodik a lakáshoz.

Fotó: TV2

A Bors születésnapja alkalmából köszöntötte a népszerű műsorvezetőt, aki a lapnak mesélt a terveiről.

A részleteket a csütörtöki Borsban találod, a lapot keresd az újságárusoknál!

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt