Létrehozva: 2021.09.15.

Börtönbüntetésre ítélték, most üzent a bírónak Galambos Lajos

Szerdán délelőtt ítélet született Galambos Lajos áramlopási ügyében. A trombitás nem volt jelen a tárgyaláson, de most üzent a bírónak.

A bíróság bűnösnek mondta ki elsőfokon Galambos Lajost három rendbeli lopásban, és felbujtóként, lopásért 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott. Feleségét, Boglárkát a kétrendbeli, társtettesként elkövetett lopás vádja alól felmentette a bíróság.

Lajcsi üzent a bírónak (Fotó: Ripost)

Mint kiderült, a trombitás nem vett részt a tárgyaláson, de most reagált a történtekre.

„A feleségem vétlenségét kimondta az első fokú bíróság, engem pedig elkaszált, és ez elfogadhatatlan. Véleményem szerint a bíró hibás döntést hozott, de a történelemben előfordult már ilyen, nem ez az első eset, akár emberölés ügyében is” – üzente a Blikken keresztül Lajcsi. „Az indoklás általam ismert része megerősít abban a hitemben, hogy nagyon sok hiba van az ítéletben, így állapították meg a bűnösségemet. A bíró ugyan visszafogta az ügyészség fantáziálását, ugyanakkor apró részleteket felnagyítva, és feltételezéseket tényként elfogadva döntött. Azt szerettem volna, hogy ma lezáruljon az ügy, a lelki békém, a családom és az egészségem érdekében. Sajnos ez nem történt meg, tovább tart a hat éve folyó mizéria, de természetesen a végsőkig harcolok, hogy kiderüljön az igazság, ami ma nem derült ki. Jó hír, hogy a feleségem esetében ez megtörtént, de ez sem szépíti a jogtalan előzetes letartóztatását, amivel kapcsolatban igen komoly kárigénye lehet.”

Elmondta, hogy a nyugalma és az ügy gyors lezárásának érdekében megtérítette a kárként megállapított összeget. Nem értett vele egyet, mégis megtette. „A bíró így korlátlanul enyhíthette volna a büntetést, mégis elkaszált” – folytatta Galambos Lajos, aki megmagyarázta, miért nem ment el az ítélethirdetésre. Mint mondta, a nagymamája sírjánál várta ügyvédje telefonhívását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát