Létrehozva: 2021.08.06.

Tóth Gabinak túlvilági élménye volt, míg a műtőasztalon küzdöttek érte

Drámai vallomást tett Tóth Gabi, aki mindössze 18 éves volt, amikor egy életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Komoly belső vérzéssel és tüdőembóliával került kórházba.

Sokáig vadóc rockerlánynak tartották Tóth Gabit, aki azt mondja, igazából sosem felelt meg ennek a skatulyának. Hitéről azonban csak az utóbbi időszakban kezdett el nyíltan beszélni. Az énekesnő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő kerekasztal-beszélgetésen vallott arról, mikor volt az első „isteni” élménye.

Fotó: Facebook

Gabi mindössze 18 éves volt, amikor egy életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Komoly belső vérzéssel és tüdőembóliával került kórházba az utolsó pillanatban. „Akkor volt az első isteni élményem” – emlékezett vissza az énekesnő, aki ezt akkor még nem tudta, csak másfél évvel később jött rá. Addig csak azt bizonygatta magának, hogy az operáció alatt felébredt az altatásból – írta meg a Best magazin.

„Akinek beszéltem az átélt élményekről, azt mondta: hallucináltam vagy álmodtam. Úgy éreztem, mintha valaki felemelt volna, és megszűnt bennem a félelem. Megkérdezték tőlem, hogy mit szeretnék. Azt feleltem, nekem itt nagyon jó. Egy hangot hallottam, ami azt mondta, hogy dolgod van, és visszatértem” – árulta el Gabi.

 

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő