Létrehozva: 2021.08.03.

Drasztikus lépésre készül Gönczi Gábor gyermeke érkezésekor

Gönczi Gábor második gyermeke bármikor megszülethet. A szülők már alig várják, hogy a karjaikban tarthassák a kislányukat, s igyekeztek mindenre felkészülni.

Gönczi Gábor nem most fog először apai örömök elé nézni, azonban a Borsnak elárulta, hogy már nagyon izgatott, és alig várja, hogy újra átélje ezt a csodálatos élményt. A felesége várandósságát illetően minden a legnagyobb rendben van, genetikai vizsgálatokat is végeztek, hogy biztosak legyenek afelől, kislányuk teljesen egészséges. A TV2 Tények mű­sorvezetője elmondta, készen a babaszoba, és úgy érzi, lélekben felkészült a kislányuk érkezésére – írja a Bors.

Ildikó mindenórás
Fotó: FEM3

„Minden a legnagyobb rend­ben van, most már bármelyik pillanatban úgy dönthet a kislányunk, hogy elindul hozzánk. Apás szülést szeretnénk, mindképpen bent leszek a feleségem mellett, amikor világra hozza a picit. Mindegy, hol vagyok éppen, ha hívást kapok, azonnal indulok. A feletteseimmel megbeszéltem, hogy ha netán élő adás közben jön a telefon, hogy megindult a szülés, azonnal kiszaladok a stúdióból, és rohanok a feleségemhez” – kezdte Gábor, aki a feleségével együtt a termé­szetes szülés híve, reménye­ik szerint így jöhet világra a baba.

Az élő adást is kész otthagyni, ha jön a baba Fotó: Ripost

Persze nem Gábor az egyetlen a családban, aki tűkön ülve várja a pici érkezését. Amint lehetőségük adódott erre, a kislányuk arcát meglesték többdimenziós ultrahangon keresztül.

„A kisfiunk, Áron is nagyon izgatott, folyton rajzol, sok szép alkotást készített már a kishúgának, és gyakran lerajzolja őt” – tette hozzá a büszke édesapa, aki a várandósság alatt hozzászoktatta a gondolathoz, hogy kishúga, és nem kisöccse születik majd.

L. M.

origo.hu

Hátborzongató titok a kolumbiai város körül: nem bomlanak el a holttestek

origo.hu

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

metropol.hu

Mínusz 10 fok, maradhat? Felhőszakadással, viharos széllel esik vissza a hőmérséklet

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

mandiner.hu

Kiderült, Gulyás Márton hogyan lett politikai aktivista, de homoszexualitásáról és tavalyi botrányáról is beszélt a Klubrádióban

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Heti TOP5: Társra lelt a Házasság első látásra sztárja, Kőgazdag Aurélt nem engedték érettségizni és Jákob Zoli is elmondta a véleményét

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"