Létrehozva: 2021.04.19.

Törőcsik Mari megérezte a halálát, az utolsó napokban elbúcsúzott szeretteitől

A hosszú küzdelem után feladhatta a nemzet színésze. Megdöbbentő dolgot árultak el a szerettei.

Hatalmas küzdelmet vívott Törőcsik Mari, hogy meggyógyulhasson és egyszer még ismét színpadra állhasson. Ám barátai szerint feladta a harcot és végül megbékélt a sorssal.

A nemzet színésze többször legyőzte már a betegségeket, sőt az egy hónapos kórházi tartózkodása alatt, még arról beszélt, hamarosan felépül és hazamehet.

Budapest, 2012. március 20.
Törõcsik Mari színésznõ beszél a DTK – D. Tóth Kriszta Show címû talkshow TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. A mûsor kéthetente jelentkezik az m1 csatornán, amelyben D. Tóth Kriszta, az egykori híradós, brüsszeli tudósító és meseíró új szerepben mutatkozik be.
MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Blikk információi szerint a halála előtti napokban azonban már sokkal borúsabb hangulatban volt, sőt mindent el is rendezett maga körül. Búcsúzkodott szeretteitől és közölte az utolsó kívánságait. Volt férje, Bodrogi Gyula alig pár nappal Törőcsik Mari halála előtt beszélt utoljára vele. Elmondása szerint egy dolog feltűnt neki, mégpedig, hogy a színésznő akkor már nem tervezett.

„Úgy éreztem, nem nagyon bízott már abban, hogy meggyógyul és kijöhet a kórházból” – sóhajtott az élő legenda, aki úgy vélte, hogy Törőcsik Mari feladta a küzdelmet.

„Mari mosolygott és integetett. Szerintem ő maga régóta befejezettnek tekintette az életét. Amikor néhány éve kimondta, hogy többet nem lép színpadra, abban az is benne volt, hogy most már teljesen kerek az élete, megtörtént vele, ami megtörténhetett” – árulta el a lapnak Jordán Tamás (78).

origo.hu

Elmarad Mike Tyson és Jake Paul bokszmeccse

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

borsonline.hu

Ennyian vonulnak a Békemeneten: „Mi már áradunk”

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

hirtv.hu

Kikapott a magyar válogatott Svájcban

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

A kép, amely mindent elmond a Békemenetről

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült: új párja van a dögös magyar énekesnőnek

SZTÁRDZSÚSZ

Ember Márk minden évben szerelmes lett a Balatonon

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: így még nem láthattad a népszerű énekesnőt - Fotók