Létrehozva: 2021.04.23.

„Nagyon gyengék voltunk” – Pintér Tibor és kedvese is elkapta a koronavírust

Pintér Tibor és Ilyés Jenifer is megküzdött a koronavírus-fertőzéssel. Remélik, hogy hamarosan megkaphatják a védőoltást is.

Pintér Tibor párjával, Ilyés Jeniferrel együtt küzdött meg a koronavírus-fertőzéssel. Elmondása szerint minden tipikus tünetét tapasztalta a vírusnak, ráadásul kedvese tüdőgyulladást is kapott.

Pintér Tibor (Fotó: Ripost / Markovics Gábor)

„Szinte az egész színház átesett már a betegségen, két hónapja sajnos mi is elkaptuk a koronavírust Jenivel. Eléggé megviselt minket, elment a szaglásunk, ízlelésünk, lázasak voltunk, rázott a hideg, köhögtünk és nagyon gyengék is voltunk. A párom pedig egy 5 százalékos tüdőgyulladást is kapott. Miután pozitív lett a tesztünk, ellátogattunk a Szent László Kórházba, ahol nagyon kedvesen és lelkiismeretesen kivizsgáltak minket, és hamar felírták nekünk a favipiravirt is, ennek köszönhetően viszonylag hamar, otthon átvészeltük a fertőzést. Az utóhatásait azért még érezzük, de már elkezdtünk mind a ketten lovagolni, amit a kardiológusunk is javasolt. Én futok is, de érzem, hogy sokkal hamarabb fáradok és kimerülök” – idézte Pintér Tibor szavait a Blikk.

Mindenképpen beoltatják magukat

Pintér Tibor és kedvese is elmentek ellenanyag vizsgálatra, miután legyőzték a koronavírust. Mivel a szervezetükben ezek az antitestek a minimum érték alatt vannak, így hamarosan ők is megkaphatják a vakcinát.

„Voltunk mind a ketten ellenanyag vizsgálaton, de a minimum érték alatt vannak az antitestjeink, ezért hamarosan megkaphatjuk a vakcinát. Én mindenkit buzdítok az oltásra, hiszen csak így kaphatjuk vissza a szabadságunkat, és járhatunk majd színházba. A 82 éves édesanyám már mind a két oltásán túl van, és jól van. Persze így is csak maszkban járok hozzá, és az unokákkal mindent elintézünk helyette, hogy el se kelljen hagynia az otthonát. Szerencsére jó egészségnek örvend, mai napig főz ránk. Nagyon aggódik ő is mindenkiért, ezért nem is mertem neki csak utólag elárulni, hogy én is elkaptam a koronavírust.”

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Május 10-én van Aksaya Tritiya, az év legsikeresebb napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt