Létrehozva: 2021.01.10.

„Nem kockáztatok” – Beoltatja magát a koronavírus elleni vakcinával a magyar zenész

A koronavíruson már átesett Gömöry Zsolt hisz a védőoltásban.

A poklok poklát élte át Gömöry Zsolt, miután két és fél hónappal ezelőtt elkapta a koronavírust. A zenész kétoldali tüdőgyulladás miatt került akkor kórházba, enni és inni is alig tudott, annyira rosszul volt.

Fotó: Ripost

„Ha egy pohár vízre gondoltam, már hányingerem volt, az evésről nem is beszélve. Gyenge is voltam hozzá, de nálam furcsa módon nemhogy elment az ízérzékelés, hanem éppen felerősödött. A teát nem bírtam meginni, olyan édesnek éreztem, a kenyeret pedig rettenetesen sósnak, nem is tudtam enni szinte semmit” – mesélte el a Blikknek az Edda billentyűse, aki mindennap azért imádkozott, hogy túlélje a borzalmakat.

A zenész most már jól van, és hozzátette, hogy azok után, amin keresztül ment, számára nem is kérdés, hogy beoltatja-e a magát a koronavírus elleni védőoltással.

„Nem vagyok oltásellenes, a gyerekeimnek is beadattam minden oltást, és nem hiszek az összeesküvés-elméletekben sem. Az influenza és a tüdőgyulladás elleni oltást már beadattam magamnak, és ha elérhető lesz a koronavírus elleni vakcina, azzal is beoltatom magam, nem kockáztatok.”

origo.hu

Kiderült, hogy törte össze 100 millió forintos autóját a Kőgazdag fiatalok szereplője

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

vg.hu

Békemenet 2024: Hajdú B. Istvántól és a Tankcsapdától is idézett a miniszterelnök

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Jürgen Klopp ismét tarolt, Mourinhót is nevetségessé tette a BL-döntőn

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

"Édes kicsi csillagunk" - örömteli hírt osztott meg a Dancing with the Stars sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

MC Hawer legyengült, újabb vizsgálatra vár: „Tartok attól, hogy gyomortükrözésre is sor kerül”

SZTÁRDZSÚSZ

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak