Létrehozva: 2021.01.06.

Egy életre leszámolt az alkohollal Kiss Endi

A Hooligans dobosa, visszavesz az alkoholból és többet fog sportolni 2021-ben.

Kiss Endi, ahogy a zenészek általában, nagyrészt otthon, a négy fal között töltötte a 2020-as évet. Ez alatt volt ideje gondolkodni az élet nagy dolgairól.

Nyilván sokat segített ebben a tény, hogy 50 éves lett és három gyermeke édesapjaként a felelősségtudat is nyomta a vállát. Egy biztos, az életét még ma is szenvedéllyel élő zenész sok mindent átértékelt az életében és döntésre jutott.

„Ebben az évben sok minden történt, aminek a következtében én is átgondoltam a dolgokat. Többek között 50 éves lettem és a koronavírus miatt is több időm volt magammal lenni, hiszen elmaradtak a koncertek” – kezdte Endi, aki a Ripost-nak elárulta, milyen elhatározásra jutott.

„Megfogadtam, hogy leállok a piálással és többet edzek jövőre. Aki ismer az tudja, hogy havonta tartottam néhány elhajlós napot, de ennek most vége. Az első 50 évet nagyon megnyomtam, a második 50-ben már semmi szükség erre. Mivel kiköltöztem Sződligetre, többet sportolok, a lányaimmal vagyok, a garázsomban rengeteget gyakorlok, dobolok és bármilyen meglepő, leszámoltam a több-szálon futó nőügyeimmel is” – mondta nevetve Endi, aki 2020-ban a karácsonyt is másképp élte meg, fontosabb volt neki ,mint valaha.

„Szerencsére együtt voltunk szenteste, nem is bírtam volna ki a karácsonyt anyukám és a lányok nélkül. Anyu már 83 éves, de az ünnepek előtt nem találkoztunk. Mivel vidéken élek, az utcán senkivel nem találkozunk másfél méternél közelebb. Fontos volt, hogy együtt legyünk mindannyian és ezért nem csak a jó hangulatban segédkeztem, de a főzésen kívül mindenből kivettem a részem” – fejezte be lelkesen a Hooligans villámkezű dobosa.

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

life.hu

Suri Cruise elvágta az utolsó szálat, ami Tom Cruise-hoz kötötte: erős üzenet

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó