Létrehozva: 2020.12.02.

Nem szégyen a kétkezi munka: civil állást vállaltak a sztárok!

A koronavírus-járvány mindenki életére komoly hatással volt. Míg korábban magyar sztárjainkat legfeljebb a színpadon vagy a televízióban láthattuk, most már nem meglepő, ha ők állnak a kassza túloldalán.

Összeállításunkban olyan magyar hírességeket gyűjtöttünk össze, akik a jég hátán is megélnek, kesergés helyett pedig inkább a tettek mezejére léptek.

Détár Enikő: árufeltöltő, idősápoló

A színésznőt igazi dívaként ismeri a közönség, pedig Enikőnek nem esik le az aranygyűrű az ujjáról, ha munkáról van szó. A járvány első hulláma alatt gyorsan mérlegelt: színház nem volt, valamiből viszont el kellett tartania magát, ezért civil munkát vállalt.

Détár Enikő
Fotó: HOT!

„Ki akartam próbálni, hogy bírom-e az árufeltöltést! Nekem ebben az a legnehezebb, hogy éjszakai bagoly vagyok, és itt hajnali 6-kor kell kelnem. Az bizony nehezemre esik! Egyébként minden megy simán, amikor az üzletben dolgozom. Rövid szünetek vannak, olyankor beszélgetek azokkal az emberekkel, akik szintén bevállalták ezt a munkakört; klassz munkatársaim vannak. Nem mondok neveket, de találkoztam kollégákkal is: hangtechnikusokkal, színházi emberekkel. Ez egy hatalmas nagyker, nyolcórás a munka. Fél nyolctól négyig vagyunk” – árulta el akkor Enikő a hot! Magazinnak.

Gergely Róbert: lángosfutár

Az énekes hamar belátta, hogy miután a színháza is zárva tart a járvány miatt, sürgősen munka után kell néznie. A szeme sem rebbent, amikor besétált egy lángosozóba, hogy munkára jelentkezzen.

Fotó: Ripost

„Lángost fogok kiszállítani, már csütörtökön kezdek. Törökbálinton most nyílt egy lángosozó, ahová futárt kerestek. Mondtam a hölgynek, hogy nem kell tovább keresniük, itt áll előttük a megfelelő ember, hiszen ráérek, boldogan elvállalom a feladatot. Először nem akarták elhinni, sőt úgy érezték, ez megalázó lenne számomra, pedig egyáltalán nem. A környék legjobb kiszállítója leszek” – árulta el a Ripost-nak néhány napja a színész.

Xantus Barbara: maszkeladó

A színésznő az egyik fővárosi bevásárlóközpont maszkos-standjánál dolgozik, jóllehet, az arc kötelező eltakarása miatt először keveseknek tűnhet fel, hogy Xantus Barbara áll velük szemben.

„A színház bezárt és van két gyerekem. Nem bírnék otthon ülni! Muszáj pénzt keresnem, mert most nincs semmi bevételem. Nem adtam fel a hivatásom, de ez egy váratlan, különlegesen nehéz helyzet és egy ilyen alkalmi munka segít túlélni, lelkileg és anyagilag is” – mondta el a Ripost-nak a színésznő, aki azt is elárulta, hogy sokan felismerik, és ez nagyon jó érzés számára.

Tóth Vera: felszolgáló

Az énekesnő már az első hullám elején belátta, hogy idén sajnos kevés lehetősége lesz színpadra állni. Ezért leköltözött a kedveséhez, Zolihoz Palkonyára, ahol besegít a férfi éttermében. Vera nem csak kuktáskodik a szerelme mellett, de az sem derogál neki, ha pincérnőként neki kell kivinnie a finom fogásokat a vendégek asztalához.

“Aki látni akarja, hogy töröm össze magam egy tálca borospohárral, vagy azt szeretné, hogy főzzek neki kávét vagy azt, hogy kitöltsek egy finom pezsgőt egy jó (párom és általam készített) házi ravioli, vagy isteni kovásztésztás pizza mellé, jöjjön hozzánk jövő hétvégén. Óvatosan, minden szabályt betartva nyitjuk a teraszt Palkonyán” – fogalmazott tavasszal Vera.

Mc Hawer: kisbolti kisegítő

A mulatós sztár több, mint húsz éve a pályán van már, de néhány napja olyan mértékben ért a tartalékai végére, hogy még a fővárost is el kellett hagynia. Kedvesével a lány családjának közelébe költöztek Borsod-megyébe, ahol civil munkát vállalnak. Ez nem áll távol Hawertől, aki az első hullámban már kisegített az apósa közértjében.

Fotó: TV2

„Én azt felvállalom, hogy szeretek élni, szeretek költeni. Fanni családja ajánlotta fel a lehetőséget, hogy dolgozhatnék nekik, és Fanni üres szobájában ellakhatnánk” – fogalmazott korábban Mc Hawer.

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt