Létrehozva: 2020.12.24.

Meseszép: Így díszítette fel az otthonát a TV2 műsorvezetője

A Több mint TestŐr műsorvezetője kitett magáért. Csodaszép az egész otthona!

Vámos Erika minden évben karácsonykor utazik el külföldre a jól megérdemelt szabadságára, ám idén a koronavírus-járvány közbeszólt. A TV2 műsorvezetője tíz év után újra otthonában tölti az ünnepeket.

Fotó: Facebook

„Nem szoktam karácsonykor itthon lenni, általában elutazom Ázsiába vagy Indiába és január közepén jövök csak haza. Az ünnepi hangulat is kimaradt az életemből, hiszen kint nem ünneplik. Karácsonyfám is legutoljára 2010-ben volt” – kezdte a Ripost-nak Erika, aki már hetekkel ezelőtt feldíszítette az egész házat és az udvart is.

Fotó: Facebook

„November elején elkezdtük, tudtam, hogy időbe telik majd, amíg mindent feldíszítünk. Már áll a feldíszített karácsonyfa és a ház fényárban úszik. Kértem egy kis segítséget is, egy ács rakta fel az égősort az ereszdeszkára. Az ablakra felraktuk a fényfüzéreket. Van mézeskalácsházikó, és három adventi koszorút csináltattam. A kertet világító rénszarvassal, világító szánnal díszítettem és világító csillagokkal szórtam tele. Igazi mesevilággá változtattam a házat. A szomszédok már viccesen megjegyezték, hogy minket már a Marsról is lehet látni” – mesélte a műsorvezető, aki hozzátette, hogy nem a hagyományos karácsonyi menü náluk az asztalra.

Fotó: Facebook

„Kölessel és tofuval csinál töltött káposztát Laci anyukája, a párommal pedig nagy lábos zöldséglevest készítünk. Sütemény nem lesz, nem vagyunk édesszájúak„ - zárta a beszélgetést Erika.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni