Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.12.

Raktárkoncert: Betegsége után is hajtja a nőket a magyar zenész

Az elmúlt időszakban több betegséggel is meg kellett küzdenie a P. Mobil alapítójának.

Ötvenéves pályafutás ünnepelte tavaly a P. Mobil, amely fél évszázad múltán is töretlen sikernek örvend. A rockzenekar frontembere, Schuster Lóránt nehéz időszakon ment keresztül az elmúlt években, ám hosszan tartó betegsége után újra visszatért, s a kormány által életre hívott raktárkoncerten állt színpadra a P. Mobillal.

Fotó: Bors / Knap Zoltán

„Nemrég ünnepeltük az „aranylakodalmunkat” a srácokkal, ami még egy házasságban is nagy dolog, nemhogy egy zenekar életében. Nemhiába vagyunk többet egymás társaságában, mint otthon” – meséli lapunknak nevetve Schuster Lóri, akinek az elmúlt időben több súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie, ám mára elmondható, hogy sikerült legyőzni a rákot.

Fotó: Bors / Knap Zoltán

„Azóta mellhártyagyulladást, trombózist, tüdőembóliát és tüdőgyulladást is kaptam, intenzívre kerültem, majd szanatóriumban kezeltek, de röviden elmondható, hogy jól vagyok. Hosszabban még mindig kicsit sz*rul. Persze nem akarok panaszkodni, de a rákot leszámítva sajnos még ma is rengeteg bajom van” – ismeri be a 71 éves zenész, aki ennek ellenére is kicsattanó jókedvvel és újult erővel érkezett a raktár koncertre.

„A karantén alatt volt időm pihenni, persze közben folyamatosan dolgoztam, nemrég jelent meg a Kaptafa című könyv folytatása, a Csiriz, a Honfoglalás határok nélkül, illetve egy feldolgozás lemez, amelyen 1tizenegy ismert dalt gondoltunk újra, úgy, mint az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét vagy éppen az Echo együttes Gondolsz-e majd rám című dalát” – ecseteli Lóri, aki egy percig sem unatkozott a kényszerpihenő alatt, amit többedmagával töltött.

Fotó: Bors / Knap Zoltán

„Egyedül élek, de időnként fogadok látogatókat, akiknek máshogy kopog a cipőjük, mint a férfiaké. A nőket leszámítva egyébként teljesen jól elvagyok egyedül. Szeretek elmélkedni, tervezgetni, úgyhogy remélem még nagyon sokáig élvezhetem a mobilosok társaságát, és a csajok valamint a közönség rajongását, ami ennyi idő múltán is töretlen”

A P. Mobil raktárkoncertjét az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában nézhetik meg rajongók

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül