Létrehozva: 2020.08.24.

„Nehéz visszazökkenni” – újra színpadra áll a kómából visszatért Demjén, itt lép fel ma este

A halál torkából tért vissza Demjén Ferenc: átesett egy csípőműtéten, egy agyérgörcsön, még kómában is volt. Mostanra azonban már jól van, újra találkozhat vele a közönség.

A 73 éves Demjén Ferenc sok betegséggel küzdött meg az elmúlt időszakban. Volt egy csípőműtétje, agyérgörcse, kómába esett, de sikerült mindebből újra talpra állnia. A koronavírus – járvány előtt tavaly év végén már hatalmas bulit tartott az Arénában, majd mivel a rendezvények elmaradtak, ismét pihenőpályára került. Most azonban újra színpadra lépett, legutóbb Siófokon – írja a Blikk.

Fotó: Bors

A lapnak adott interjújában az énekes kitért arra is, hogy nehéz volt számára visszazökkenni újra a koncertek világába.

„Az elején kicsit nehéz volt megteremteni a kapcsolatot a közönséggel és megszokni, hogy a nyári melegben rám olvad a fellépőruha. Ráadásul a reflektorok fényében az összes szúnyog kiszemelt magának, de gyorsan belejöttünk és egy remek hangulatú este kerekedett belőle. Ez talán Siófok és a Balaton varázsának is betudható” - magyarázta, majd arról is beszélt, hogy balatoni koncertjein már egyedül lép fel, ezért némi pihenőt „csempésznek” a show-ba.

Hétfő, azaz ma este pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon láthatják a rajongók.

A koncerteken azonban a koronavírus-járvány miatt nem vehetnek részt annyian, amennyien szoktak.

„Ez egy rendkívüli állapot, nekem és a közönségnek is új. Érezhetően van félelem az emberekben, amit én jogosnak tartok, de emiatt úgy vélem, sokan nem mernek jelenleg koncertre járni. A legfontosabb most az, hogy visszacsalogassuk őket a nézőtérre úgy, hogy közben betartjuk a szabályokat.” – mondta a lapnak.

Az énekes ennek ellenére rendkívül látványos fellépésre készül.

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

mandiner.hu

Új áruházlánc készül betörni a magyar piacra? Mindenkit letarolhatnak

life.hu

Jennifer Lopez exei kitálaltak: ilyen az énekesnő, amikor nincs a nyilvánosság előtt

hirtv.hu

Georgia Meloni valami nagyon rosszra hívta fel a figyelmet

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

travelo.hu

Ezekről tudnod kell, mielőtt Velencébe utaznál

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült: új párja van a dögös magyar énekesnőnek

SZTÁRDZSÚSZ

Ember Márk minden évben szerelmes lett a Balatonon

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: így még nem láthattad a népszerű énekesnőt - Fotók