Létrehozva: 2020.08.23.

Ezt nézd: Festőművészként is bemutatkozik Péter Szabó Szilvi  

Péter Szabó Szilvi egy egészen új oldalát mutatta meg a karantén alatt.

A karanténhelyzet mindenki életére hatással volt. Péter Szabó Szilvi akkor jött rá, hogy ha nem állhat a közönség elé, nem énekelhet, bizony más utat kell választania az érvényesüléshez. Az énekesnő, ahogy korábban mindig, most is a művészetben talált menedéket. Festeni kezdett, de nem csak úgy hobbi szinten! Már a kiállítást szervezi.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

„A színpad és a közönség hiánya kihozott belőlem egy új szenvedélyt. Tölt, kikapcsol és boldoggá tesz! Elkezdtem festeni és ha minden jó ütemben halad tovább, hamarosan kiállítom a képeimet” – árulta el Szilvi, aki a vírus miatt az elmúlt hónapokat sok előadóhoz hasonlóan a négy fal között töltötte, ám most hirtelen rengeteg kihívás elé állította az élet. A kényszerpihenő után egyszerre több feladata lett. Augusztus 30-tól a Sztárban Sztár versenyzői között láthatják a nézők vasárnaponként a TV2-n. S bár a felkészülések mellett kevesebb ideje marad a festményeire, nem aggódik, megtanulta, hogy a mai élethelyzetben muszáj egyszerre több dologra koncentrálni.

„A karantén időszak rávilágított, hogy nem lehet csak egy lábon állni. Nagyon komolyan gondolom a festészetet. Beleszerettem és annyira kikapcsol, hogy megszűnik a külvilág, amikor alkotok. Női alakokat festek különböző hangulatban. Nem a nő tekintetére, hanem a mozdulataira fektetem a hangsúlyt. Még 5-10 festményt szeretnék elkészíteni, hogy a kiállítási anyag teljes legyen. A Sztárban Sztár mellett ugyan nehezebb lesz a végére érnem, de ha minden jól megy, az év vége felé megrendezem a kiállítást. A zenélés mellett rátaláltam erre a csodára is, ami nagyon boldoggá tesz„ – fejezte be Szilvi.

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nocsak, még a Le Monde szerzője is elugrott a közeli Debrecenbe, hogy megcsodálja Magyar Pétert

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő