Létrehozva: 2020.07.09.

Komoly lábsérülés után tért vissza a magyar sztárszínésznő

A karanténidőszak pont kapóra jött neki, hiszen regenerálódnia kellett.

Óriási sikerrel tért vissza a színpadra a Madách Színház tetőteraszán Gallusz Nikolett, aki Szemenyei Jánossal lépett fel a Színház, szerelem és részletek a Rocksuliból elnevezésű esten.

Fotó: Ripost

A sokoldalú színésznő az előadás után a Ripost-nak elmondta, a karanténidőszakot leginkább rehabilitációval töltötte, egy komoly lábsérülésből kellett felépülnie!

„Egy korábbi lábsérülésről van szó, amit latinul bursitis-nek hívnak, és egy komoly, gyulladásos sérülés, mondhatni, nyáktömlő-gyulladás. Ez a sok megerőltetéstől alakult ki. Az ízületi folyadék bekocsonyásodott, és nem nagyon hajlott a térdem. A karantén alatt folyamatosan egy stimulálógéppel masszíroztattam a lábam és speciális tornagyakorlatokat is végeztem, hogy enyhítsek a fájdalmamon. Százféle krémet kipróbáltam, de jól is jött ez az időszak, hiszen szerencsére mára regenerálódott a lábam” – kezdte a Ripost-nak Gallusz Niki, akinek a színpadi mozgásán egyáltalán nem látszott, hogy korábban kínzó fájdalmak gyötörték.

Fotó: Ripost

Bár a járványidőszak sok házasságot, románcot próbára tett, Niki szerint az ő kapcsolata csak erősödött a barátnőjével, Laurával.

„Eddig sem voltam az a típus, aki a munkába menekül, minden gondolatunkat megosztottuk egymással. A mi kapcsolatunk érzelmileg intenzív, de én így szeretem, így tudok élni. Így az sem okozott változást, hogy a karantén idején össze voltunk zárva. Sőt, még egy kicsit jobb is volt, mert nem telefonon értekeztünk, hanem egyből személyesen beszéltünk meg mindent” – árulta el lelkesen Niki.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

travelo.hu

Videó: Egész nap élőben követheted a seregélyesi gólyacsalád izgalmas életét

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó