Létrehozva: 2020.03.20.

Másfél óra alatt lett balfék Stohl András

Egészen új oldalát mutatta meg Stohl András.

Még idén képernyőre kerül a TV2 új, saját gyártású, heti fikciós sorozata. Az Egyszer volt Budánban Bödör Gáspár szerepét alakítja majd Stohl András.. A sorozat azt mutatja be, hogy a Dinnyeberekből származó, állatokat tartó, szántó-vető Bödör család hogyan boldogul Budapesten, úgy, hogy előtte még a falu határát sem hagyta el.

Fotó: TV2

András nagyon sokoldalú színész, aki képes az eredeti személyiségétől teljesen eltérő karakter hiteles megformálására. Fontos szempont volt az is, hogy nagyon tetszett neki a szerep, örült a stábnak, ezért lelkesen vágott bele a közös munkába„ – tudta meg a Bors Kirády Attilától, a TV2 kreatív igazgatójától. Stohl maszkja minden forgatáskor másfél óráig készül, szinte felismerhetetlen lesz majd a képernyőn.

„Ez szándékos, így próbáljuk elrajzolni a figurát, és egyébként András nagyon élvezte, hogy külsőleg is „új szerepbe” bújhat” – mondja a szakember, hozzátéve, Stohlon már az eddigi felvételeken is jól látszik, hogy nagyon profin hozza a szerethető, a pesti környezetben néha csetlő-botló, máskor a legnehezebb helyzetet is józan paraszti ésszel megoldó Bödör Gáspár szerepét.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Forró: Ez a teszt elárulja, mennyire vagy jó szerető!

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt