Létrehozva: 2020.03.05.

Ijesztő vallomás: Durva baleset érte, kitört a magyar sztár foga

A szépséges fitneszversenyző, Kiss Virág gyerekkori történetet mesélt el a kamerák előtt.

Kiss Virág egy nagyon régi történetet mesélt el a Life TV-n látható Nyugi! Köztünk marad című talkshow-ban Szulák Andinak. A fitneszversenyző csúnya balesetet szenvedett, melynek következtében kitört a metszőfoga.

Fotó: Szabolcs László/Ripost

„Sose fogjuk elfelejteni azt a napot. December hatodika volt, Mikulás. Általános iskolás voltam. Leesett az első pihe-puha hó. Anyukám mondta is, hogy vegyem fel a hótaposómat, mert csúszik és veszélyes. De már általánosban is nagyon menőnek kellett lenni, így divatcsizmát vettem fel, és gyorsan elmentem a suliba” – kezdte Virág, majd így folytatta:

„A történethez hozzátartozik, hogy nagyon szeretek enni, éppen ezért fontos volt, hogy én legyek az első a sorban a menzán. Az egyik épületből a másikba zsebre dugott kézzel szaladtam át és elcsúsztam. Pont olyan szerencsétlenül estem el, hogy kitört a metszőfogam. Gyökérkezelni kellett, és a mai napig óriási procedúra ez a fogmizéria” – tette még hozzá Virág, aki jelenleg első gyermekével várandós.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

ripost.hu

Kiderült, együtt maradt-e a Házasság első látásra kedvenc házaspárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra