Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.19.

Ezt nem fogod elhinni: Ezért fél maszkot húzni Ambrus Attila

Ambrus Attila sajátos módon védekezik a koronavírus ellen.

Ambrus Attila rablásért 13 évet és két hetet ült börtönben, mégis képes volt új életet kezdeni, talpra állni. Azt mondja, azért, mert mindig volt B-terve. Ez a szokása a koronavírus idején is segít neki: amíg bankrablóként egy darabig pénzt tartalékolt, ma dugványoz és magot vet. Hagymát, krumplit, sárgaborsót termeszt a kertben, és kenyeret süt a kemencéjében.

Ambrus Attila
Fotó: Szabolcs László

„Ez a vírus nagyon ijesztő, mert nemcsak az ember egészségét, de a megélhetését is fenyegeti. Engem azonban egész életemben fenyegetett valami, bankrablóként például az, hogy elkapnak” – kezdte mosolyogva Ambrus Attila. „Nekem mindig volt B-tervem. Volt, hogy azon gondolkodtam: mi lesz, ha beteg leszek, ha baleset ér, hogyan fogom eltartani magam? Éppen ezért tartalékoltam és rendre kitaláltam a következő lépést. A filozófiám az, hogy mindig gondolni kell arra, mi lesz az emberrel, ha egyszer beborul az ég” – bölcselkedett Ambrus, aki jelenleg ennek a gondolkodásnak köszönheti, hogy szinte semmiről nem kell lemondania. Bármit megfőzhet a családjának. Igaz, a kenyérsütéshez még hiányzik egy alapanyag, de a kemencét, már beizzította hozzá.

Ambrus Attila
Fotó: Szabolcs László

„A munkámat részben én is elvesztettem, hiszen nincsenek vásárok, de ami néha még a pénznél is fontosabb az étel, legalább az asztalra kerül. Nemrég disznót vágtunk és szerencsére maradt még szalonnánk és kolbászunk. A kenyeret a kemencében szoktam megsütni, de azzal akadt egy kis problémám. Lisztem van, de élesztőt egyik boltban sem találtam, most egy erdélyi barátomban bízom, akinek lehet, hogy van elegendő kovásza. Akkor pedig, mindennap süthetem a kenyeret itthon. De levesbe való is lesz, nemrég ültettünk: Makói fokhagymát, lilahagymát, retket, borsót, már csak a jó időt várom, hogy teremjen. A pincében hónapok óta káposztát savanyítok és a gyümölcsöst is megpermeteztem. Rengeteg munka van ezzel, de gazdaként, önellátóként szeretném élni a nyugdíjas éveimet. Arra nem számítottam, hogy egy vírus miatt kicsit gyorsítanom kell a tempón, de felveszem a kesztyűt” – jelentette ki Ambrus, aki viszont maszkot még a koronavírus idején sem húzna fel. Ennek, a régi berögződés a legfőbb oka.

Fotó: Ambrus Attila

„Egy volt bankrabló és a maszk? Szerintem azonnal lerohannának a készenlétisek, ha maszkot húznék az utcán. Erről jut eszembe, mostanában esténként sétáltatom a kutyákat, ilyenkor senki nincs az utcán én mégis összefutottam két polgárőrrel. Aktív korában az egyik börtönőr volt, a másik rendőr. Szerencsére már mindannyian nyugdíjba mentünk, így csak hangosan köszöntünk egymásnak és mindenki ment a dolgára” – fejezte be humorral Ambrus Attila.

Online üzemmódra váltott Ambrus Attila A vírus miatt megszűntek a vásárok, így Attila sem tudja értékesíteni kerámiáit. Persze nem meglepő, hogy erre a problémára is megtalálta a megoldást – weboldaláról lehet rendelni. „Sajnos egy ideig nem tudok menni vásározni, nem fogunk találkozni, ezért kompenzációként szeretnék – 20%-ot adni nektek minden Ambrus Attila kerámiára március 14-től 25-ig” – látható a kiírás Ambrus Attila kerámia Facebook oldalán.

 

origo.hu

Rengeteg sztár ment ki Azahriah koncertjére - fotók

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

metropol.hu

„Felmondtunk a munkahelyünkön, kiírattuk a gyerekeket az iskolából és most havi 7 millió forintból élünk”

hirtv.hu

Csörte – Szuverenitásvédelmi Hatóság: öt és fél millió dollár érkezett a baloldalhoz + videó

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

vg.hu

Bidennek és Hszinek könyörög Zelenszkij miután egyik sem megy Svájcba az oroszok nélküli béketárgyalásra

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Kiváló hírt kaptak az autósok, mutatjuk a részleteket

ripost.hu

Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

"Észbontó" - Tóth Gabi brutálisan dögös szerelésben lépett színpadra

SZTÁRDZSÚSZ

Köllő Babett elárulta: szívesen lenne FBI ügynök

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi, Katalin hercegné, Shia LaBeouf visszatért – ezek voltak a legolvasottabb cikkek a héten