Létrehozva: 2020.02.22.

Szigorúan titkos jelentést hoztak nyilvánosságra Nagy Feróról: ez áll benne

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára egy 1979-es jelentést hozott nyilvánosságra, amelyben Nagy Feró együttesének rajongóit fasiszta sleppnek titulálták.

Bár több, mint negyven év telt el az eset óta, és Nagy Feró azt állítja, már nincs benne harag a történtek miatt, mégis fortyogva reagált az 1979-es jelentésre!

„Albert fedőnevű titkos megbízott távbeszélőn jelentette, hogy lánya és barátnői hallották parkokban és ifjúsági szórakozóhelyeken tétlenkedő hippi külsejű fiataloktól, hogy a Beatrice együttes 1979. augusztus 4-ei pécsi műsorára vonattal és stoppal nagyobb slepp érkezik Budapestről. Állításuk szerint a budapestiek horogkeresztes jelvényeket szándékoznak viselni, a neutronbombát éltető és az áremelkedésekkel kapcsolatos politikai jelszavakkal akarják fokozni a hangulatot. A pécsiek ittas állapotban akarnak elmenni a rendezvényre, hogy megfelelően viszonyuljanak a várható műsorhoz” – áll a Baranya Megyei Rendőrkapitányság III/III-as osztályának szigorúan titkos jelentésében.

Fotó: Sulyok László

”Szánalmas egy alak ez az Albert, bárki is volt„ – fortyogott Nagy Feró.

”Nyilván azért játszotta a jól értesültet, hogy megfeleljen a tartótiszt elvárásának. Döbbenetes, hogy titkosszolgálati jelentést alapoztak gyereklányok hallomására. Már nincs bennem harag, de az ilyen hazug besúgók döntő szerepet játszottak az együttes és rajongóink meghurcolásában„ – tette hozzá a Blikknek a nemzet csótánya, aki ma is tisztán emlékszik az ominózus bulira.

”Csodálkoztunk, hogy engedélyezték, a rendőri jelenlét elképesztő volt. Mindenkit igazoltattak! Harminc kutyás rendőrt számoltam, és az egyikkel összetűzésbe kerültem, mert rám uszította a német juhászát. A kutya pofán vágott az acél szájkosarával, szerencsére nem tört ki a fogam, bár úgy is felléptem volna. A rendőr mentegetőzött, mire annyit vetettem oda: a kutyának több esze van, mint magának, mert az csak parancsra támad. Ezt a felettese is hallotta, és megvádolt, hogy fenyegettem az emberét. Kész csoda volt, hogy meg tudtuk tartani a bulit.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra