Létrehozva: 2019.12.22.

Így készül a karácsonyra Mádai Vivi

A Mokka műsorvezetője már hetekkel karácsony előtt elkezdi a készülődést. Semmit nem hagy az utolsó pillanatra.

Mádai Vivien a kisfia, Zénó kérésére már november végén megsütötte az első adag mézeskalácsot karácsonyra. De enni sajnos nem tudtak belőle, sőt a családot sem tudták megkínálni vele, mert nem sikerült ízletesre.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

„Nagyon készülünk már a karácsonyra. Igazából már november utolsó hétvégéjén megsütöttünk a fiammal az első adag mézeskalácsot, de egyszerűen nem állt össze a tészta állaga, és sajnos annyira rossz lett, hogy rögtön a kukában végezte„ – mesélte nevetve a Ripost-nak a Mokka csinos műsorvezetője, aki bár nem szeret semmit sem az utolsó pillanatokra hagyni, akkor Zénó unszolására készítette el a süteményt.

”Nem volt mit tenni, ezt külön kérte a kisfiam. Én pedig teljesítettem a kérését. De természetesen főzni is fogok: halászlét, rántott halat, és különleges köretek is lesznek az asztalon, amiket év közben nem eszünk. Próbálom minden évben kicsit szélesíteni a palettát. Még a bejglik sütése hátra van, amiket közvetlenül karácsony előtt készítek el” - tette hozzá.

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

vg.hu

Mágneses vihar: Ausztriától Kínáig észlelték a sarki fényt – szombat este is érdemes lesz az égre nézni

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó