Létrehozva: 2019.12.14.

Berki csak szerződéssel vihette el Amerikába a lányát

Berki Krisztián feleségével és lányával péntek reggel útnak indult, hogy Amerikában töltsék az ünnepeket. A történet azonban nem kezdődött egyszerűen...

Berki Krisztián és felesége, Mazsi, hónapokkal ezelőtt szervezni kezdték az amerikai útjukat, amire mindenképpen szerették volna magukkal vinni Krisztián és Pamela közös kislányát, Natasa Zselykét is. Arra gondoltak, hogy elviszik őt Disneylandbe és persze rengeteg programot találtak ki az ünnepi időszakra.

Fotó: Berki Krisztián

Ugyanakkor Hódi Pamela első körben nem díjazta az ötletet, hiszen ez azt jelentette számára, hogy ez lesz az első olyan karácsony, amikor Nati nem lesz vele. Végül a szülők között, vagyis Pamela és Mazsi között hosszas egyezkedés kezdődött, amit végül egy szerződéssel zártak le, (Berki közvetlenül jó ideje nem beszél Pamelával), ami kiköti, hogy a kislánynak melyik napon és hogyan is kell visszatérnie Magyarországra.

Fotó: Instagram

„Nem volt könnyű döntés, hogy végül elengedtem Natit Amerikába. Az eszem és a szívem harcoltak egymással, hiszen tudom, hogy a lányunk rengeteg élménnyel gazdagodhat egy ilyen utazás során, de természetesen fájt arra gondolni, hogy nem lesz mellettem szenteste. Végül megkérdeztem őt, és mivel nagyon szeretett volna menni, elengedtem. Persze minden részletet gondosan átbeszéltünk és megállapodtunk abban, hogy bár Krisztiánék tovább maradnak, Natit 29-én hazahozza. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Krisztián korábban kétszer is belement abba, hogy Nati születésnapján elutazzon velem külföldre, szóval így fair…”

- jegyezte meg a Ripost-nak Pamela. Berki Krisztián komoly pluszköltséget vállalt, hogy kislánya vele tölthesse az ünnepeket a tengerentúlon.

„Én egyeztettem Pamelával attól a pillanattól kezdve, hogy felvetődött bennünk az amerikai karácsonyozás ötlete. Pamela eleinte nem volt elragadtatva az ötlettől és többször is határozottan nemet mondott, mert nem szerette volna, hogy Nati a húgommal utazzon vissza Magyarországra 29-én. Igaz, hogy a húgom 17 éves, de teljesen egyedül bejárta Afrikát, ráadásul nagyon szeretik egymást Natival, így teljes biztonságban haza tudtak volna jönni, de elfogadtuk az aggályait„ – mondta lapunknak Mazsi.

Berkiék tudomásul vették a kérését és más megoldást kerestek. Az izomceleb felvetette, hogy elviszik őket New Yorkba, ahonnan van közvetlen járat Budapestre és fogadnak Nati mellé egy privát utaskísérőt is 150 ezer forintért, de Pamela erre is nemet mondott.

Fotó: Facebook

”Bevallom ezen a ponton már elengedtem a dolgot és szó szerint elsirattam a közös utazást, de Pamela végül azt mondta, hogy abba belemenne, ha Krisztián visszautazik a kislányukkal, majd visszajön hozzám” - mesélte Mazsi, aki azt is elárulta, hogy Krisztiánnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy teljesítse Pamela feltételeit, hiszen így viszonylag rövid határidővel kellett jegyet váltania Budapestre, majd onnan vissza Floridába, ami 600 ezer forint pluszköltséget jelent a számára.

”Mindezt egyébként szerződésben rögzítették, ami egy kicsit különös szájízt ad a karácsonyi pihenésnek”

– mesélte péntek reggel Mazsi, aki azt is elárulta, hogy engedélyt kaptak Pamelától arra is, hogy a YouTube csatornájukra videókat készítsenek a közös nyaralásukról, így a követőik hamarosan láthatják milyen élményekben lesz részük Amerikában. Az első videóban egyébként kiderül majd, hogy Mazsi és a húga miért maradtak majdnem a varsói reptéren.

Fotó: Facebook

Pamela is elutazik az ünnepekre

Miután Hódi Pamela beleegyezett abba, hogy kislánya az édesapjával töltse a karácsonyt, vőlegényével úgy döntöttek, hogy ők sem töltik itthon az ünnepeket.

„Az az igazság, hogy így nem is állítunk karácsonyfát Bencével, hiszen mi sem leszünk itthon az ünnepek alatt. Elutazunk Izlandra pihenni, de még így is biztos vagyok benne, hogy lesz egy mélypontja ennek a majdnem három hétnek, hiszen Ázsiában is elért Nati hiánya. Persze „Szercsó” mellettem lesz és mindent megtesz azért, hogy széppé tegye számomra az ünnepet”

- árulta el Pamela.

origo.hu

Levetkőztek a Magyarország Szépe versenyzői, mindent megmutattak - képek

ripost.hu

Áll a forgalom Budapest felé: rohannak menteni

borsonline.hu

Így csókolja milliárdos üzletember párját Galambos Lajcsi lánya

hirtv.hu

Orbán Viktor: Az EPP-ben felosztották egymás között az EU vezető tisztségeit

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

travelo.hu

10 elképesztő dolog, amit talán még nem tudtál a Dávid-szoborról

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Az ég is egymásnak teremtette őket: ez a négy csillagjegy tökéletesen passzol egymáshoz

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Kiderült Marco Rossi félelmetes elgondolása: vadállatként készül a válogatott a németek ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült: erre számíthatunk a Gáspárék legújabb évadában

SZTÁRDZSÚSZ

Tápai Szabinát otthonában érte baleset, hihetetlen dolog történt

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: Féltették Andristól új barátnőjét

SZTÁRDZSÚSZ

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban