Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.11.22.

Pajzán titok a múltból: Szexklubban lépett fel a magyar együttes

Sipos Tomiék egészen mostanáig nem beszéltek arról, milyen pompás élményben volt részük.

Az Irigy hónaljmirigy énekese, Sipos Tamás igencsak pajzán titkot mesélt el az együttes múltjából! A Life TV- futó Nyugi! köztünk marad című talkshow csütörtök esti adásában fejtette ki, hogy egyszer egy swinger klubban léptek fel kétszáz pucér nő és férfi előtt.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

„Régen, még a pályánk kezdetén történt meg velünk ez a nem mindennapi eset” – kezdte nevetve a Ripost-nak Tomi.

„Nyilván mi semmiről nem tudtunk! Igazából egy születésnapra mentünk, de nem mondtak ennél többet. Aztán csak ott, a helyszínen szembesültünk azzal, hogy tulajdonképpen egy zártkörű swinger bulira érkeztünk meg. Beléptünk, és elénk tárult minden... Mondanom sem kell, nagyon meglepődtünk az egészen. Pedig azért számtalan különös és érdekes helyszínen léptünk fel addig és azóta is, de azt hiszem, ezt semmi sem tudja felülmúlni. Mindössze körülbelül félórás, negyven perces műsort kértek. Azért visszagondolva, jópofa történet volt” – magyarázta az énekes, aki biztos, hogy ezt a sztorit sosem felejti el.

origo.hu

Mutatjuk az ausztrálok nemzeti ételeit - nem biztos, hogy megkóstolná ezeket

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria