Létrehozva: 2019.10.28.

Galambos Erzsi: Nagyon vigyáznak rám az orvosok

Bár már 71 éve van a pályán, esze ágában sincs lassítani. Még korábbi szívproblémái sem tartják vissza!

Vastapssal jutalmazta a közönség csütörtök este Galambos Erzsit. A legendás színésznő meghatottan és mosolyogva vette át a Musica Hungarica kiadó Nagydíját, talán nem is számított ekkora elismerésre. Már csak azért sem, mert már 37 éve, hogy elhagyta a színházat, állítása szerint azért, mert nagyon megsértődött valakire.

„Lelket simogató érzés volt átvennem ezt a díjat. Nagyon régen léptem fel ezen a színpadon, pedig az Operettszínház húsz évig a második otthonom volt és nagyon megszerettem. Sokat gondolkodtam azon, hogy jól tettem-e, hogy eljöttem, de ezen már nem lehet változtatni” – kezdte a Ripost-nak Galambos, aki komoly szívproblémái ellenére 87 évesen is nagyon sokat dolgozik.

Ahogy arról a Ripost már 2017 decemberében beszámolt, a Kossuth-díjas művésznőnek épp súlyos egészségügyi gondjai miatt kellett eladnia patinás Tigris utcai lakását.

„Muszáj volt eljönnöm, mert gond volt a szívemmel: nem bírtam a lépcsőzést és a sok gyaloglást. A szívem kétszer is rendetlenkedett, én pedig nem szerettem volna többet kísérletezni, nem kockáztatom az életem” – szomorkodott lapunknak két évvel ezelőtt.

A díjátadó utáni gálán Galambos elárulta, hogy még mindig aggasztóan magas a vérnyomása, rendszeresen kell orvoshoz járnia, de úgy érzi, jó kezekben van.

”Való igaz, hogy a vérnyomásommal továbbra is vannak problémák, ijesztően magas. Az orvosok szerencsére nagyon vigyáznak rám. A módszerem egyébként az, hogy próbálok sokat pihenni és csak azt teszem, amihez kedvem van. Mostanában már ide, az Operettbe is sokat járok nézőként. Korábban védekezésből messzire elkerültem a helyet, hiszen az életem egy része itt maradt, amikor eljöttem„ – fogalmazott a színésznő.

 

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó előtt áll Magyarország

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Orosz Szu–35-ös vadászrepülő pusztított az ukrajnai háborúban + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”