Létrehozva: 2019.10.16.

Tombolt a közönség: nagyapja helyébe lép Aradszky László unokája

Magabiztosan mozog a színpadon, és kísértetiesen hasonlít az unokája Aradszky Lászlóra. Marcell óriási népszerűségnek örvend, és aki csak látta, biztos benne: a fiú sztárnak született, tehetséges énekesként pedig fényes jövő áll előtte.

Középső unokája lehet méltó utódja Aradszky Lászlónak! Marcell még csak tizennégy éves, de a torkában már most olyan hang lakozik, amivel felnőttként is csak kevesen büszkélkedhetnek.

A fiú két évvel ezelőtt, a Szenes Iván Emlékkoncerten mutatkozott be a közönségnek, amikor nagyapjával közösen elénekelték a Próbálj meg lazítani című slágert. Már ekkor hatalmas sikert aratott, látszott, hogy rendkívül tehetséges.

A sors szomorú játéka, hogy alig egy hónappal a fergeteges előadás után Aradszky László váratlanul elhunyt, így több közös fellépésre nem kerülhetett már sor. Marci azonban színpadra termett, így nem volt kérdés, hogy ha egyedül is, de visszatér a közönség elé.

A nagypapája halálát követő évben és idén is újra színpadra állt, méltó emléket állítva a legendás énekesnek.

Amikor Marci a színpadra lépett, elakadt a közönség szava, ami nem meglepő: a fiúnak nem csak a hangja, hanem az arca és a gesztusai is hasonlítanak híres nagyapjára.

Idén ráadásul a legnagyobb megtiszteltetésben lehetett része: az emlékest szervezője, Szenes Andrea annyira biztos volt a fiú sikerében, hogy Marci nyithatta meg a gálát, ráadásul éppen azzal a dallal, amivel két évvel ezelőtt nagyapja oldalán debütált.

„Tudtam, hogy Marci előadása mindenkit lenyűgöz majd, mert ahogy telnek az évek, annál tehetségesebb. Két éve még egy kisfiú állt a színpadon, most viszont egy kész fiatalember. A közönség tombolt, annyira élvezték az előadását, de ez nem is meglepő. Ő a színpadra termett, és biztos vagyok benne, hogy ha ebben a szakmában képzeli el magát, akkor fényes jövő vár rá” – mondta el a Ripost-nak Szenes Andrea, aki idén már kilencedik alkalommal rendezte meg az estet édesapja, a 2010-ben elhunyt legendás dalköltő, Szenes Iván emlékére.

A gála az évek során kinőtte magát, sokan érkeznek vidékről is, hogy meghallgassák kedvenc slágereiket a budapesti Szenes Iván téren. Aradszky Marci idén már tízezer ember előtt énekelhetett, ám egyáltalán nem volt lámpalázas.

A részleteket olvasd el a Ripost napilap szerdai számában!

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

life.hu

Bridgerton: kulisszatitkok a sorozat 6 sztárjáról és karaktereikről

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt