Létrehozva: 2019.07.24.

Megszólal Demcsák nevelt fia, ezt állítja Zsuzsáról

Demcsák Zsuzsa 2016-ban ismerte meg az állami gondozott Horváth Leont a Mokka egyik adásában, akit azóta nevelt fiaként szeret. A fiú lapunknak elárulta, mit gondol Demcsák Zsuzsa új szerelmérõl.

Demcsák Zsuzsa mindennapjait most a várakozás tölti ki, hiszen hamarosan Budapesten találkozhat újra Krishannal, akivel a  TV2 áprilisi, indiai forgatásán ismerkedett meg. A nagy találkozásnál, úgy tudjuk, nem lesz jelen a műsorvezető két vér szerinti gyereke, de talán a 21. születésnapját ünneplő egykori állami gondozott, Horváth Leon igen. Õt egyébként Zsuzsa 2016 decemberében ismerte meg Zsuzsa a Mokka  egyik adásában. 

 

A fiatal fiú és a műsorvezető akkor olyannyira megtalálták a közös hangot, hogy Zsuzsa kijelentette: a jövőben mindenben segíti Leont, akire saját fiaként tekint. A fiatal fiú azóta is családtagnak számít, így tulajdonképpen természetes, hogy Krishan „fiamnak” szólítja őt is, ha telefonon vagy az interneten keresztül beszélnek egymással. Demcsák Zsuzsa boldog, hogy nemcsak kiskamasz gyermekei, de Leon is része lesz az új családnak.

„Zsuzsa három éve az „anyukám” és a barátom is egyben, így persze amint hazajött, láttam rajta, hogy valami sorsfordító történt vele a forgatáson. Amikor csillogó szemmel megmutatta a gyűrűt, hihetetlenül boldog voltam, hiszen régóta kívántam már neki, hogy megtalálja a boldogságot. Látom, hogy boldoggá teszi Zsuzsit, ami engem is boldoggá tesz, tehát már most kedvelem Krishant.

Már most fogadott apámként tekintek rá” 

- mesélte Leon, aki néha már túlzásnak is érzi, ahogyan Zsuzsa és Krishan szeretik egymást.

„Bevallom, soha nem láttam még ilyen hőfokon izzó szerelmet, mint az övéké. Néha kicsit már túlzás is ez a kamaszos „őrület”! Videótelefonon órákon át súgnak-búgnak és még akkor sem szakítják meg a hívást, ha történetesen bemegyünk a városba mászkálni, vagy kajálni”  

- mesélte nevetve a fiatal fiú, aki örül neki, hogy hamarosan már személyesen is megismerheti a férfit, akire apaként tekinthet a jövőben. Hogy mit mond Demcsák Zsuzsa, az kiderül a %RIPOST% napilap szerdai számából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát