Létrehozva: 2019.05.27.

Verekedésbe keveredett a TV2 sztárja: "inkább tört volna be a fejem!"

A magyar celeb csúnyán megsérült. Miután ellátták, fotót is készített.

A hétvégén baráti társaságával utcai verekedésbe keveredett Pumped Gabó, a jelek szerint pedig ő húzta a rövidebbet, ugyanis csúnyán megsérült.

A magyar celeb még egy orvossal is megvizsgáltatta a sérülését. A diagnózis szerint nem tört el, de kiugrott a válla.

Kapott is egy kötést, amit elmondása szerint fél évig viselnie kell.

Gabó azt mondta, nem bánta meg, hogy kiállt a barátja mellett, bármikor megtenné újra, de nagyon megviseli, hogy nem tudja rendeltetésszerűen használni a karját. Így például edzeni sem tud, ami a mindennapi rutinjában benne van.

"Kiugrott a vállam, de nem fogom nézni, ahogyan az egyik legjobb barátomat a földön rugdossák. Semmi bajom, csak a vállam ugrott ki. Inkább tört volna be az orrom, vagy a fejem. De a vállam mindenhez kell. Egy kézzel nem lehet edzeni, vezetni, enni, főzni, öltözködni, mosakodni, tisztálkodni, semmit" - írta elkeseredetten Gabó, aki fotót is csatolt a sérülésről.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

@pumped_gabo által megosztott bejegyzés,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Fotók: Káprázatos meteorok suhantak el a salgói vár felett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát