Létrehozva: 2019.04.23.

Sosem hallott titkok derülnek ki a magyar legendáról

A zeneszerzõ felesége úgy gondolta, megosztja a nézõkkel azokat a történeteket, melyeket eddig csak õ és a résztvevõk ismerhettek.

Férjem, S. Nagy István címmel indult útjára a színésznő saját műsora a Zenebutikon, melyben minden vasárnap este sosem hallott titkokat tudhatunk meg a legendás zeneszerzőről és kortársairól. Csongrádi Kata férje kedvenc tárgyain keresztül enged bepillantást a hírességek mindennapjaiba, miközben felcsendülnek a legnagyobb slágerek.

"S. Nagy hihetetlenül gazdag életműve megérdemli, hogy egy sorozaton keresztül mutassuk be, és ez nagyon izgalmas feladat, hiszen a tárgyakon, fényképeken és zenéken keresztül nemcsak őt, de legendás művészeket is megismerhet a néző”

- kezdte Kata, aki szerint egy, a férje egykori íróasztalát díszítő szikla mutatja meg leginkább, ki volt S. Nagy István.

Ez a szikla onnan származik, ahonnan az ő gyökerei is eredtek, vagyis Székelyföldről.

Számára ez sokat jelentett, így természetesen őrzöm, ahogyan az imakönyvét is, amit lelkész nagybátyától kapott ajándékba. A műsorban bemutatom majd jelentős dob- és mackógyűjteményét is, és egy történet erejéig előkerül Máté Péter kedvenc nyakkendője is, ami kalandos úton került S. Nagyhoz…"

- mesélte a színésznő.

origo.hu

Harry Kane teljesen összeomlott a BL-bukás után, megalázták a szurkolók - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Tompos Kátya rákos beteg

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni