Létrehozva: 2019.02.06.

Tisztességtelen ajánlatot kapott Gábor Zsazsa özvegye, nagyon kiborult

Frédéric von Anhalt herceg elõször beszélt a botrányos esetrõl.

Mélységesen felháborodott Gábor Zsazsa özvegye egy Los Angeles-i gálán, amit a német konzulátus szervezett.

Történt ugyanis, hogy egy feltörekvő német celeb, egy bizonyos Bastian Yotta megkörnyékezte, és arra akarta rávenni, hogy melegedjen össze a barátnőjével! Yotta terve szerint a légyott úgyis kitudódott volna, sőt, még címlapsztori is lett volna belőle, ami remekül jön egy hírnévre vágyó, magamutogató illetőnek, aki még a barátnőjét is feláldozná a sikerért.

Az eset még 2014-ben történt, de Frédéric von Anhalt csak most beszélt róla a Bildnek.

"Életemben először és eddig utoljára találkoztam Bastian Yottával az említett gálán. Már késő volt, egy kedves lány pedig odajött hozzám fotózkodni, amikor ez a gátlástalan férfi hirtelen mellém állt a barátnőjével és belepofátlankodott a képbe. Már ezen megdöbbentem, később viszont egyenesen felháborodtam. Yotta arra próbált meg rávenni, hogy enyelegjek a barátnőjével, miközben a feleségem súlyos betegen feküdt otthon. Alig tértem magamhoz" - háborgott Anhalt herceg, akinek különösen fájdalmas lehet a mai nap, Zsazsa ugyanis ma ünnepelné 102. születésnapját.

origo.hu

Drámai fotókon a Dallas sztárjai, akik felismerhetetlenül megöregedtek

origo.hu

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

borsonline.hu

Most érkezett: Rettenetes buszbaleset történt, több diák meghalt

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Dermesztő hír érkezett Ukrajnából

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

travelo.hu

Vadkamerák elé sétált a Bükkben kóborló medve

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Heti TOP5: Társra lelt a Házasság első látásra sztárja, Kőgazdag Aurélt nem engedték érettségizni és Jákob Zoli is elmondta a véleményét

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"