Létrehozva: 2018.12.19.

Orvosnál járt: Le kell tennie a cigarettát Tillának

Tilla az évet egy átfogó szûrõvizsgálattal zárta, és komoly fogadalmat is tett az elkövetkezendõ évekre.

Tilla egészségének megőrzése érdekében le szeretné tenni a cigarettát, és szívügye lett a rendszeres kivizsgálás is.

Erre nyomós oka van, szüleinek halála is közrejátszott döntésében.

"Negyven körül nagyon fontosak a szűrővizsgálatok. Én sem foglalkoztam ezzel, néha elvetődtem egy-egy vizsgálatra, például tüdőszűrésre, de mostanában már arra se. Idén, negyvenhét évesen rászántam magam. Egészséges vagyok, minden rendben van és bevallom nagyon jó érzés így zárni az évet. Valljuk be, hogy a férfiak nem járnak rendszeresen szűrővizsgálatokra például urológushoz sem. Én is most voltam életemben először. Nagyon féltem!"

– árulta el Till Attila, akit személyes indíttatás is motivált a mostani vizsgálatokra.

"Mind a két szülőm rákban halt meg, ráadásul olyan fajtájában, amit meg lehetett volna előzni. Anyukám tüdőrákban hunyt el, sokat dohányzott. Ez sajnos rám is gaz, ezért fogadalmat tettem: le kell szoknom jövőre! Édesapám vastagbél daganatban ment el, ami pláne megelőzhető lett volna. Ezekre a vizsgálatokra senki nem szívesen megy el, pedig nagyon fontos lenne."

– mondta Tilla.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát