Létrehozva: 2018.11.30.

Várkonyi Andi keményen visszaszólt Bochkor Gábornak

A rádiós kitárta a szívét a szakítást követõen, egykori párja pedig röviden és nem túl együttérzõen reagált rá.

Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor tizenkét együtt töltött év után mondtak végleg búcsút egymásnak. A műsorvezető és a rádiós  kapcsolata ideális, modern kapcsolatnak tűnt a külső szemlélők számára. Kislányukat is teljes harmóniában nevelték. Ezért is döbbent meg mindenki, amikor október elején egy írásos közleményben bejelentették, külön folytatják.

A rádiós műsorvezető szerint bár megbeszélték, hogy nem nyilatkoznak majd a szakításuk okairól, Andrea többször is megszólalt a témában, ami Gábor olvasatában egy cseppet sem pozitív rá nézve. Azt mondja, ezzel a lépésével a közös kislányuk lelkében is törést okozott. Bochkor most a Story hasábjain törte meg a csendet. Egy mélyinterjúban részletesen mesélt arról, mi vezetett a szakításhoz.

A szavaiból az érződik, hogy szerinte sok mindenért Andi a hibás. Ráadásul az is kiderült, hogy Bochkor még az utolsó pillanatokban is szerette volna megmenteni a kapcsolatukat, javasolta is a párterápiát, amire Andi egyértelműen nemet mondott.

Amíg a sztárpár együtt volt, egy nagyon boldog pár képét mutatták. A felszín alatt viszont sok megoldatlan probléma halmozódott fel. Ezt igazolja Várkonyi Andrea válasza, akitől a Bors kérdezte meg, hogy mit szól volt párja kitárulkozásához. A tévés-pszichológus nem bánja, hogy szakított gyermeke apjával.

Azt gondolom, hogy Gábor interjújának minden szava alátámasztja a szakításunkat

– nyilatkozta Andrea, majd még egy fontos dolgot szeretett volna kijelenteni:

Természete­sen, mint a gyermekem édesapját, szeretem Gábort.

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt