Létrehozva: 2018.11.23.

Szörnyű titokra derült fény Antal Imre életéből

A legendás tévés barátja eddig soha nem hallott részletet osztott meg.

A televíziózás világnapja alkalmából Koncz Gábor emlékezett meg a legendás tévésről, a 2008-ban elhunyt Antal Imréről, aki több mint negyven éven keresztül szórakoztatta a közönséget.

Imruska rendkívül kulturált, kellemes kolléga volt, és nagyon sajnálom, ami vele történt. Méltatlan, rossz véget ért az élete, sokkal jobbat érdemelt volna

– kezdte a Borsnak Koncz, majd egy eddig soha nem hallott részletet tárt fel a legendás tévés éle­téből.

Azelőtt, hogy Antal Imre az egyik legismertebb és legkedveltebb hazai televízióssá vált, a vi­lág minden szegletében zongoristaként lépett fel, és számos nemzetközi versenyt megnyert. A magyar zenei élet egyik nagy tehetsége volt, de jobb keze ízületi gyulladása miatt a hetvenes évek elejétől nem folytathatta hivatását. Mi volt a hirtelen jött betegség előzménye? Ezt egészen mostanáig csak néhány be­avatott tudta...

"Imruska a Zeneművészeti Főiskolára járt, és mi tudtuk, hogy behívták katonának. Amikor őrségbe állították, ez a drága ember ott állt, és ahelyett, hogy zsebre dugta volna a kezét és letámasztotta volna a puskát valahova, előírásszerűen markolta a fegyvert a dermesztő hidegben. Lefagytak az ujjai."

Ragyogó zongorista volt, fényes karrier állt előtte, és ő kötelességtudatból hagyta, hogy lefagyjanak az ujjai.

"Mivel egy kulturált, kellemes pali volt, ragyogó intelligenciával, bejátszotta magát a te­le­vízióba is" – mesélte a színész, aki jó ba­rátságot ápolt Antallal.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Megint bejött a japánok számítása, itt a hibridek aranykora

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka