Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.27.

Nagy bejelentés: ezek a sztárénekesek lépnek fel a nívós díjátadón

Az MTV bejelentette a 2018-as EMA fellépõinek listáját. Nem kérdés: az év egyik legmenõbb díjátadója várható Bilbaoban, november 4-én.

A zenecsatorna csapata igazi dívákkal erősít a 2018-as MTV EMA-n, a világsztár Nicki Minaj, a platinalemezes Halsey és az idén Grammy díjat nyert énekesnő, Alessia Cara is fellép a díjátadón.

Feltűnik még a színpadon a világhírű DJ, Marsmello is, aki többek között a nyár egyik legnagyobb slágerét, a “FRIENDS”-et is előadja Anne Marie közreműködésével. 

A szintén Grammy-díjas Panic! At the Disco “High Hopes” című slágerével zúz majd a zenekar hatodik stúdióalbumáról.

Az est folyamán a fellépőkön kívül sok más híresség is színpadra lép majd. Díjat ad át többek között Lindsay Lohan, Debby Ryan, Ashlee Simpson és a Netflix sztárjai, Michael Peña és Diego Luna is.

A 2018-as MTV EMA jelöltek listája itt érhető el.

Az MTV idén egy újdonsággal is előrukkol a díjátadón, egy vadonatúj díjat vezetnek be, az MTV EMA Generation Change Award-ot. A jelöltek között öt olyan fiatal szerepel, akik maguk is sokat tapasztaltak a világ szörnyűségeiből, ezért globális, komoly változások mellett kampányolnak. A jelöltek fiatal koruk ellenére olyan ügyek mellé álltak, mint a gyermekházasság betiltása, a mentális egészség megőrzése és a klímaváltozás elleni küzdelem.

A jelölteket a 2018-as MTV EMA vörös szőnyegén mutatják be november 4-én Bilbaoban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korábbi lottónyertes vitte el ismét a főnyereményt

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból