Létrehozva: 2018.07.21.

Ünnepel a család: hatalmas a boldogság Szinetár Dóráéknál

Mindenki jókívánságát küldi a népszerû színésznõ családjának.

Makranczi Zalán július 20-án ünnepelte 39. születésnapját. Felesége, Szinetár Dóra pedig sokat készülődött a nagy napra.

Mivel férje igazi Star Wars-rajongó, a színésznő egy Leia hercegnőt ábrázoló pólót vett fel, és még a haját is úgy fonta be, ahogyan az a filmekben volt látható.

 

Szinetár Dóra Official (@szinetardora) által megosztott bejegyzés,

Már ezzel is biztosan elkápráztatta a férjét, akit elrabolt, és egészen Mátranovákig utaztak, hogy kettesben romantikázhassanak.

Kedvesemmel Szülinapozunk!!! A Jóisten Éltesse Nagyon Sokáig

-írta Szinetár.

Szinetár és Makranczi 2015-ben mondták ki a boldogító igeneket, rá két évre jött világra közös kisfiúk, Benjamin, aki Down-szindrómával született. 

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott