Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.07.02.

Minden kiderült, ezeket biztosan nem tudtad Friderikusz Sándorról

Nagy nap a mai a legendás tévés életében, akirõl hat érdekességet gyûjtöttünk össze 60. születésnapja alkalmából!

Kerek évfordulót ünnepel Friderikusz Sándor,  aki július 2-án, hétfőn tölti be 60. életévét!

A legendás tévés még néhány éve a Mokkában vallotta be: nem foglalkozik születésnapjával, és az is megesett, hogy teljesen kiment a fejéből. "Nem különösebben ünneplem a születésnapom. A testem időnként már jelzi az idő múlását. Nehezebben hajlik a térdem, és az olvasáshoz is szemüveget kell vennem" - mondta a reggeli műsorban Friderikusz, akiről hat érdekességet gyűjtöttünk össze a jeles nap alkalmából.

 

Magának való gyerek volt

Kisfiúként képzelt világokat épített fel maga köré, boldogsággal töltötte el, hogy csak ő uralkodhatott bennük. „A könyvek, az irodalom olyasmit nyújtott, amiről sokan már nem is tudják, hogy létezik: zárt, belső világot, amelyre napokig lehetett támaszkodni” - mondta el korábban egy hetilapnak.

Szégyellte az apját

Édesapja sikkasztás miatt börtönbe került. Később elváltak a szülei, a kamaszfiú pedig az édesanyjával maradt, aki bérelszámoló fizetéséből tartotta el a fiát.  Friderikusz az önéletrajzi könyvében írta le, hogy a történtek miatt megalázottságot érzett, sőt egy ideig a vezetéknevét sem volt hajlandó használni.

Hajtotta a bizonyítási vágy

Tíz évesen már járta szülővárosát a sokat emlegetett Tesla magnóval és riportokat készített. Hajtotta a bizonyítási vágy, nem akarta, hogy beskatulyázzák bebörtönzött édesapja miatt.

Barátaira hagyja a vagyonát

Közvetlen környezete szerint mindig zárkózott és pesszimista volt. Két szóban összefoglalható az életről való gondolkodása: értelmetlen és kilátástalan. Mivel élete társát nem találta meg, önéletrajzi könyvében arról is írt, utód híján tetemes vagyonát barátaira hagyja majd.

Vonzódik az erotikus festményekhez

A showman erotikus műkincseket gyűjt. Szenvedélyesen rajong gróf Batthyány Gyula pikáns festményeiért. Egy-egy ilyen erotikus alkotásért a házigazda mondhatni akár a világ végére is elmenne, sok milliót is hajlandó kifizetni ezekért a pikáns műalkotásokért.

Így lett milliomos

1987-ben jelent meg könyve a tragikus sorsú Molnár Csilla szépségkirálynőről. Az első kiadásból 5,4 millió forintot kaszált. 1992-ben indult a Friderikusz-show, az MTV-vel úgy állapodott meg, hogy nézőként 1 forint 10 fillért kap. Már az első adást 3,6 millióan nézték, majd 1993-ban megvette az Isaura folytatását. Saját bevallása szerint vagyona tévézésből szerzett része mindössze 10-20 százalék, a többit befektetéseiből szerezte. Tőzsdézett, és több vállalkozásba is beszállt.

origo.hu

Már 12 éves az a döbbenetes hiba, amely miatt a magyar focibírókat kizárták a világversenyekről

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

life.hu

Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó