Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.27.

Ennyi volt: Törölték a Jimmyvel hirdetett utazást

Hiába a nagy hírverés, teljes érdektelenségbe fulladt az út oda, ahol Zámbó Jimmy sosem járt... Na, majd legközelebb!

Tizenhét éven át mindent el lehetett adni Zámbó Jimmy nevével, hiszen a család állítása szerint több mint 3 millió rajongója van még ma is a Királynak. Sok éven keresztül évi két nagykoncertet szerveztek, melyen bár ugyanazok az előadók, de mégiscsak telt házat csináltak. Idén már csak egy bulival jelentkeznek a testvérek, hiszen 2017-ben bejelentették, hogy megszüntetik a Jimmy-díjat.

Néhány hete aztán jött a hír, szerveződni kezdett az úgynevezett Jimmy-emléktúra, melyet a Costa Bravára tervezett egy utazási iroda és Zámbó Árpy. A történet hamar körbefutott a sajtóban, hiszen kiderült, hogy a legendás énekes soha nem járt még csak Spanyolország környékén sem, bár „nagyon szeretett volna” … Nos, már hivatalos, a szeptemberre tervezet társasutazást törölte kínálatából a cég, mivel nem jött össze a minimum 25 jelentkező, a jutányosnak tűnő 200 ezer forintos ár ellenére sem.

Valóban nem indul el a Jimmy-emléktúra, amit nagyon sajnálunk.

Hogy mennyien jelentkeztek, azt nem szeretném elárulni, hiszen teljesen mindegy. A lényeg, hogy nem elegen… Az emléktúra ötletét ugyanakkor továbbra is jónak tartjuk, így átgondoltabb módon, egy másik legendával”

- mondta az utazási iroda vezetője. Zámbó Árpy röviden kommentálta a kudarcot.

„Engem ez a kérdés már nem érdekel. Ha nem jött össze, hát nem jött össze. A testvérem nimbusza ettől még sértetlen marad”

- szögezte le a király testvére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül