Létrehozva: 2018.05.19.

Kezén viseli szívműtéte nyomát a Piramis énekese

Nyemcsók János sokkal jobban érzi magát, mint infarktusa elõtt!

A Piramis frontembere, Nyemcsók János a zenekar budapesti koncertjén, az Emelj fel a szívedig című dal éneklése közben kapott szívinfarktust. Mentő vitte kórházba, ahol életmentő szívműtéten esett át. Bármennyire is meglepő, a beavatkozás nyomait ő a csuklóján viseli.

Az énekesnek az orvosok elmondták: isteni nagy szerencséje volt, hiszen mindössze egy percen múlt az élete! A mentősök és az orvosok szakértelmének és gyorsaságának volt köszönhető, hogy túlélte a szívrohamot. A zenész a műtét közben ébren volt és végignézte, ahogy az életéért küzdenek az orvosok!

„Egy különleges módszerrel tisztították ki az elzáródott ereimet. A csuklómon keresztül bevezettek egy hálót a szívemig. Az volt a baj, hogy az egyik koszorúér teljesen elzáródott, a másik meg kilencven százalékosan! Szerencsére már jól vagyok, a seb is gyorsan gyógyul! Már csak egy apró pont látszik a csuklómon, amit alig lehet észrevenni” – mondta el a %RIPOST%-nak Nyemcsók János, aki az életmentő műtét után három hétig a balatonfüredi szívkórházban feküdt! Az ottani vizsgálatok során az is kiderült, hogy valószínűleg túlhajszoltság és a stressz okozta a szívrohamot. Az énekes már hazajött a rehabilitációról és a családja körében gyógyul.

"Az orvosom utasítására sokat pihenek és minden nap 10-12 kilométert sétálok! El vagyok tiltva olyan dolgoktól, amit eddig sem csináltam: a dohányzás, az alkohol és a kábítószer." Az énekes igazságtalannak érzi, ami vele történt, ugyanis mindig vigyázott az egészségére. Csoki a hétköznapokban nyugodt életet él, ezért a családját is nagyon megijesztette, amikor kórházba került. Nyemcsók János két hónapig csak a gyógyulásra koncentrált, egyszer sem énekelt! A zenekarral a héten kezdték újra a próbákat!

Csoki úgy érzi, fizikailag már készen áll a nagy visszatérésre és energikusabbnak érzi magát, mint azelőtt! Bár fizikailag már készen áll a visszatérésre, lelkileg azonban még nem teljesen... 

Ha szeretnéd megtudni, mitől tart az énekes, olvasd el a %RIPOST% szombati lapszámát! 

origo.hu

Megmérgezték a TV2 párkeresőjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”